Trump megvétózta az Irán elleni katonai akciók korlátozásáról szóló határozatot

Donald Trump amerikai elnök szerdán megvétózta azt a kongresszusi határozatot, amely korlátozná az Irán elleni katonai akciókat.

"Bosszantó határozatról volt szó, amelyet a demokraták terjesztettek elő azon stratégiájuk jegyében, hogy a november 3-i választások előtt megosszák a Republikánus Pártot" - fogalmazott a döntésről szerda este kiadott közleményében az amerikai elnök. Trump kiemelte: azok a republikánusok, akik megszavazták a határozatot, "a demokraták kezére játszottak".

A határozatot mind a képviselőház, mind a szenátus elfogadta, mivel a republikánus többségű szenátusban nyolc republikánus politikus is a demokratákkal együtt voksolt. A rendelkezés kimondta volna, hogy az Egyesült Államok kormányzata nem indíthat katonai akciót az Iráni Iszlám Köztársaság ellen a kongresszus egyértelmű felhatalmazása nélkül.

A tervezetet a demokrata párti többségű képviselőházban terjesztették elő, még január elején, nem sokkal azt követően, hogy Donald Trump utasítására az amerikai hadsereg a bagdadi nemzetközi repülőtér közelében likvidálta Kászim Szulejmáni iráni tábornokot, az iráni Forradalmi Gárda Kudsz nevű különleges egységének parancsnokát.

Tovább romlott az amerikai-iráni viszony

Az akció nyomán tovább romlott az amúgy is rossz amerikai-iráni viszony, s a demokrata párti törvényhozók valószínűsíthetően a további katonai akcióknak akarták elejét venni. Bár a határozattervezet benyújtásakor úgy fogalmaztak: a kongresszusnak a végrehajtó hatalom feletti alkotmányos felügyeleti jogát akarják megerősíteni.

Donald Trump már a tervezet tárgyalásakor jelezte a várható vétót. Szerda esti közleményében kiemelte: "ellenségeskedő világban élünk, ahol a fenyegetések folyamatosan erősödnek, s az alkotmány elismeri az elnök jogát ahhoz, hogy megelőzze ellenségeink cselekedeteit és gyorsan, határozottan reagáljon rájuk". Hozzáfűzte, hogy ő éppen ennek megfelelően cselekedett, s a Kászim Szulejmáni elleni akció az amerikai törvényekkel teljes összhangban volt.

Tim Kaine demokrata párti szenátor közleményben reagált az elnöki vétóra. Mint fogalmazott: a határozattervezet segített volna elkerülni egy szükségtelen háborút a Közel-Keleten. Egyúttal felszólította a törvényhozókat, hogy kerüljék meg az elnöki vétót. Felszólítása azonban elemzők szerint szinte bizonyosan sikertelen marad, hiszen az elnöki vétó megkerüléséhez a kongresszus mindkét házában kétharmados többségű döntés kellene.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?