Németh Zsolt: a magyar szuverenitás helyreállítását is jelentette a parlament létrejötte

A magyar szuverenitás helyreállítását is jelentette a rendszerváltáskor a parlament létrejötte – mondta Németh Zsolt, a magyar Országgyűlés külügyi bizottságának fideszes elnöke a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.

Az Országgyűlés szombaton ünnepi ülésnapon emlékezik arra, hogy harminc évvel ezelőtt tartotta alakuló ülését a rendszerváltás utáni első szabad választások eredményeként létrejött parlament. Németh Zsolt elmondta: a jelenlegi Országgyűlésben hatan vannak, akik a parlament harminc évvel ezelőtti megalakulásakor is képviselők voltak. Köztük öten folyamatosan képviselők voltak.

A fideszes politikus azt mondta: a rendszerváltozás sikeres volt. Ez többek között annak köszönhető, hogy volt ehhez egy többé-kevésbé egységes politikai akarat, egy társadalmi konszenzus.

Kiemelte: sajnálatosnak tartja, hogy a jelenlegi ellenzék nem tud elvonatkoztatni attól, hogy ellenzékben maradjon, így vélhetően nem tudnak egy közös politikai nyilatkozatot elfogadni a szabad Országgyűlés megalakulásáról, hogy egy nemzeti minimumot, közös alapot alakítsanak ki a politikai életen belül.

(Nyitókép: Németh Zsolt a parlamentben | Fotó: MTI)

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?