Az unió tagállamai pénzügyi alap előterjesztését sürgették a gazdaság fellendítésére

Az Európai Unió tagországainak vezetői azzal bízták meg az Európai Bizottságot, hogy május 6-ig terjesszen elő olyan költségvetési javaslatot a 2021–2027 közötti időszakra, amely megfelelő pénzügyi alapot biztosít a koronavírus-válság sújtotta gazdaság fellendítésére – közölte az Európai Tanács elnöke Brüsszelben csütörtökön.

Charles Michel az állam-, illetve kormányfőik videokonferencia keretében tartott csúcsértekezletét követő sajtótájékoztatóján hangsúlyozta, az unió következő, hétéves költségvetése és a gazdasági kilábalást támogató alapok elfogadása nehéz feladat lesz, amelyhez erős politikai akaratra és szolidaritásra lesz szükség a tagállamok részéről.

A tagállami vezetők egyetértetek abban, hogy a rendkívüli intézkedések fokozatos és összehangolt feloldására van szükség, különös figyelemmel a közelgő nyári szünetre és üdülési szezonra – közölte az Európai Tanács elnöke.

 

Merkel 540 milliárd eurós alap indítását jelentette be

Júniusban kezdődhet a koronavírus-járvány hatásainak ellensúlyozását szolgáló első, 540 milliárd eurós európai uniós csomag végrehajtása, és a közösség tagjai abban is egyetértenek, hogy létre kell hozni egy újabb alapot is a járvány miatt válságba süllyedő gazdaság helyreállítására – mondta Angela Merkel német kancellár csütörtökön Berlinben az EU-s tagországok állam-, illetve kormányfőit összefogó Európai Tanács videokonferenciája után.

Elmondta, hogy az Európai Stabilitási Mechanizmus 240 milliárd eurós hitelkeretére, az Európai Bizottság 100 milliárd eurós munkahelymegőrző programjára és az Európai Beruházási Bank 200 milliárd euró keretösszegű garanciaalapjára építő első válságkezelő csomag révén gyorsan hatékony segítséget juttatnak a rászorulóknak, de a júniusi induláshoz egy sor teendő még hátravan, így a német törvényhozásnak (Bundestag) is dönteni kell az ügyben.

A válságkezelés második szakaszában egy gazdasági helyreállítási, újjáépítési alapra lesz szükség, amely szorosan kapcsolódik a 2021-ben kezdődő hétéves ciklus EU-s költségvetéséhez.

A külföldi koronavírus-járvánnyal kapcsolatos hírfolyamunkat itt találja.

(Nyitókép: Ursuly von der Leyen, az Európai Bizottság és Charles Michel, az Európai Tanács elnöke a tagállamok vezetőivel tartott videokonferencián | Forrás: Twitter)

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?