Koronavírus: Olaszországban látványosan csökkent az új halálesetek száma

Olaszországban 431-gyel nőtt vasárnap a halottak száma. Míg pénteken 570, addig szombaton 619 áldozatról számoltak be az olasz hatóságok, a friss adatok szerint jelenleg 19899 az összes haláleset az olaszoknál. Az országban 156363 az összes koronavírusos eset száma, 34211-en gyógyultak meg.

A halottak száma egy hete mérséklődik, azóta volt, hogy egyhuzamban három napon át csökkent folyamatosan a napi új áldozatok száma. Ilyen alacsony adatra, mint a mostani, március 19. óta nem volt példa, 500 alá azóta egyszer sem ment a napi új halálesetek száma.

Az országban egyre inkább lassulni látszik a járvány, Franco Locatelli, a Közegészségügyi Hivatal (Iss) elnöke mindenkit figyelmeztetett sajtótájékoztatón arra, hogy a kedvező adatok még nem jelentik azt, hogy Olaszország túljutott volna a kritikus szakaszon, ezért mindenkit arra kért, hogy tartsa be a kormány által bevezetett kijárási korlátozásokat és szabályokat.

Péntek esti sajtótájékoztatóján Giuseppe Conte miniszterelnök is kiemelte, hogy az adatok alapján úgy tűnik, hogy az intézkedések már éreztetik a hatásukat, de egyúttal megerősítette, hogy május harmadikáig nem oldják fel a vesztegzárat, mert nem akarják kockáztatni, hogy ismét növekedésnek induljon a napi regisztrált fertőzöttek és a halottak száma.

A koronavírus külföldi terjedésével kapcsolatos legfrissebb információinkat itt találja. 

(Nyitókép forrása: Agerpres/EPA)

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?