Boris Johnson brit miniszterelnököt az intenzív osztályon ápolják

Romlott az állapota a koronavírus-fertőzött Boris Johnsonnak, így áthelyezték az intenzív osztályra, számolt be a The Guardian. Szóvivője szerint Dominic Raab külügyminiszter helyettesíti majd.

A miniszterelnököt kezelő orvosok azt követően döntöttek így, hogy a korházba beutalt Johnson állapota a hétfői nap folyamán rosszabbodott. Az 55 éves kormányfő vasárnap került kórházba orvosának tanácsára, miután betegségének egyes tünetei meglehetősen makacsnak bizonyultak. 

Boris Johnsonról március 26-án állapították meg, hogy megfertőződött a Covid-19 járványt okozó SARS-CoV-2 nevű vírussal, miután a vírus okozta betegség enyhe tüneteit észlelte magán. A brit miniszterelnököt a londoni St. Thomas kórházban kezelik, amely néhány száz méterre van a Downing Street-i kormányfői rezidenciától, a Temze túlpartján, éppen szemben a parlament épületegyüttesével.

A koronavírus külföldi terjedésével kapcsolatos legfrissebb információinkat itt találja.

(Címlapfotó forrása: Boris Johnson hivatalos Facebook-oldala)

Kapcsolódók

Kimaradt?