Az EU döntéshozói aggódnak a magyar intézkedések miatt


-A A+



Aggodalmát fejezte ki a koronavírus-járvány okán hozott budapesti intézkedések miatt az Európai Bizottság elnöke brüsszeli sajtótájékoztatóján csütörtökön. Ursula von der Leyen úgy fogalmazott, hogy különösen aggasztják a magyarországi rendelkezések.

Az EB elnöke bejelentette: a testület megteszi a szükséges intézkedéseket. Az uniós bizottság elnöke érthetőnek nevezte, hogy a tagországok rendkívüli intézkedéseket hoznak az egészségügyi krízis leküzdésére,  ugyanakkor aggodalmát fejezte ki, hogy azok egy része "túl messzire megy". A rendkívüli intézkedéseket kizárólag a feltétlenül szükséges helyzetre kell korlátozni, érvényességüknek határidőhöz kell kötni és rendszeres ellenőrzésnek kell alávetni - mondta Ursula von der Leyen.

Eric Mamer, az uniós bizottság vezető szóvivője a már korábban közölte: az Európai Bizottság megvizsgálja a magyar parlamentben által hétfőn elfogadott, a koronavírus elleni védekezésről szóló törvényt és annak kormányzati végrehajtását. A szóvivő újságírói kérdésre adott válaszában aláhúzta, az uniós bizottság vizsgálata során figyelemmel lesz a valótlanságot terjesztők büntethetőségére vonatkozó törvénycikkre, ugyanis a szólásszabadságot, valamint a média és a véleménykifejezés szabadságát még e nehéz időkben is tiszteletben kell tartani.

Mamer ismertette az Európai Bizottság elnökének a tagállamok rendkívüli intézkedéseiről kedden kiadott nyilatkozatát, amelyben Ursula von der Leyen kiemelte: a kormányoknak gyors és hatékony fellépéshez szükséges eszközökkel kell rendelkezniük az állampolgárok közegészségének védelme érdekében. A bizottság elnöke rendkívül fontosnak nevezte, hogy az intézkedések meghozatala ne az uniós szerződésekben meghatározott alapelvek és értékek rovására történjenek.

Von der Leyen egyebek mellett aláhúzta azt is, hogy az intézkedéseknek szükségesnek és arányosnak kell lenniük, érvényességüket korlátozni kell, "nem tarthatnak határozatlan ideig". Ezenkívül a kormányoknak gondoskodniuk kell arról, hogy az intézkedéseket rendszeresen ellenőrizzék - tette hozzá. A szóvivő végezetül arról tájékoztatott, hogy az uniós biztosok szerdai ülésükön megvizsgálják valamennyi uniós tagállam a koronavírus-járvány okán hozott rendkívüli intézkedéseit.

Az EP elnöke a demokráciát félti

David Sassoli, az Európai Parlament (EP) elnöke kedd este, a koronavírus elleni védekezésről szóló  magyar törvénnyel összefüggésben kiadott közleményében leszögezte: az Országgyűlésnek továbbra működnie kell, a sajtószabadságot meg kell őrizni. "A válságon úgy akarunk túljutni, hogy közben  demokráciánk ép marad" – fogalmazott.

Tájékoztatása szerint az EP felkérte "az európai uniós szerződések őrzőjét", az Európai Bizottságot, hogy mérje fel, vajon a Magyarországon elfogadott törvény összhangban áll-e a szerződésekkel. Minden uniós tagállamnak kötelessége fenntartani és megvédeni az alapvető értékeket - hangoztatta. "Senki nem használhatja ki ezt a járványt a demokratikus szabadságjogok aláásására" - tette hozzá Sassoli.

HIRDETÉS







EZT OLVASTA MÁR?

X