A WHO fenntartja: aki nem beteg, ne viseljen védőmaszkot


-A A+



FRISSÍTVE - Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) ügyvezető igazgatója a hétfői sajtótájékoztatóján is kiállt amellett, hogy egészséges, nem beteggel foglalkozó embernek nem ajánlják a védőmaszkok hordását.

„Nincs arra konkrét bizonyíték, hogy a maszkok viselése potenciális haszonnal járna a lakosság számára. Sőt, néhány bizonyíték éppen az ellenkezőjét javasolja a helytelen használat vagy illeszkedés miatt" – idézte az Index Mike Ryant.

Az ügyvezető igazgató arról is beszélt a genfi sajtótájékoztatón, hogy globális hiány van maszkokból és egyéb orvosi eszközökből. A jelenlegi készletet a frontvonalban küzdő egészségügyi dolgozóknak kell eljuttatni. „Szörnyű belegondolni abba, hogy nekik nincs maszkjuk" – jelentette ki Mike Ryan.

A WHO járványügyi szakértője, Maria Van Kerkhove is úgy véli: dönteniük kell arról, kiknek van a legnagyobb szükségük a maszkokra. „Egy közösségben nem javasoljuk, hogy maszkot viseljen, hacsak nem beteg. Ebben az esetben viszont meg tudja akadályozni a további terjedést.  A maszkot azoknak ajánljuk, akik otthon vannak és betegek, és azoknak, akik törődnek az otthon lévő betegekkel" – mondta a szakember.

FRISSÍTÉS: A szakértők véleménye a maszk viseléséről az elmúlt hetekben megváltozott. Romániában május 15-től a tömegközlekedési eszközökön, üzletekben és más nyilvános, zárt helyeken kötelező lesz a viselete.

HIRDETÉS







EZT OLVASTA MÁR?

X