Távoztak a menekültek a görög-török határtól


-A A+



Távoztak a görög-török határtól azok az Európába vágyó menekültek, akik Ankara február végi döntése nyomán érkeztek oda szerte Törökországból, ám feltorlódtak a török oldalon, miután a görög határrendészek szigorúan felléptek ellenük és lezárták előttük az utat - írta pénteken az Anadolu török állami hírügynökség.

A szűkszavú jelentés szerint a migránsok egy része elvesztette a reményt, hogy Görögország megnyitja "kapuit", ezért közölte a török Edirne tartomány bevándorlási hivatalának dolgozóival, hogy el akarja hagyni a térséget. A menekültek egy másik részét maguk a hatóságok győzték meg arról, hogy az új típusú koronavírus-járvány miatt kockázatos, ha a határnál maradnak. A távozni szándékozókat a kormányzói hivatal szervezésében buszokkal "vendégházakba" szállították - írta az Anadolu, hozzátéve, hogy a járvány okán elrendelt karantén idejét kitöltő migránsokat a "megfelelő" térségekbe viszik tovább.

A Demirören török hírügynökség azt is közölte, hogy a hatóságok később eltávolították a pazarkulei átkelőnél csaknem egy hónapja várakozó migránsok sátrait és "kitakarították" a területet.

A török vezetés február 28-án jelentette be, hogy a hatóságok már nem tartóztatják fel azokat a migránsokat, akik az ország területéről az Európai Unióba (EU) kívánnak menni. A lépés következtében az ENSZ adatai szerint több mint tízezer illegális bevándorló indult meg Görögország felé. Athén a határvédelem megerősítésével reagált és felfüggesztette a menedékkérelmek befogadását. Az unió tagállamai átfogó támogatásukról biztosították a görög hatóságokat, amelynek keretében az Európai Unió határ- és partvédelmi ügynöksége (Frontex) egyebek mellett 100 határőrt küldött Görögországba a helyzet kezelésére.

Recep Tayyip Erdogan török elnök először a 2016-os EU-török migrációs megállapodás felülvizsgálatát kérte, majd Brüsszelben tárgyalt az unió központi intézményeinek vezetőivel, de az új koronavírus okozta világjárvány miatt március 17-én már csak videokapcsolaton keresztül egyeztetettek a kérdésről Emmanuel Macron francia elnökkel, Angela Merkel német kancellárral és Boris Johnson brit miniszterelnökkel, nem pedig személyesen Isztambulban, amint korábban tervezték.

Süleyman Soylu török belügyminiszter csütörtökön a kormányközeli A Haber török hírtelevízióban úgy nyilatkozott, hogy a február 28. óta eltelt hetekben 148 ezer 360 migráns jutott át Görögországba a szárazföldi határon, további 2390 pedig az Égei-tengeren keresztül. A görög vezetés korábban nyomatékosan cáfolta a Soylu által közölt adatokat.

A török tárcavezető csütörtökön azt is közölte, hogy 4600-an várakoznak még a pazarkulei határnál. A pénteki török sajtójelentésekből nem derült ki, hogy nagyjából mennyien tartózkodtak a görög-török szárazföldi határ közelében, mielőtt távoztak. A pazarkulei átkelőnél és környékén a görög határrendészek számos alkalommal vetettek be könnygázt és villanógránátokat a migránsok feloszlatására, akik válaszul kövekkel dobálták meg őket. A török belügyminiszter korábban bírálta a görög biztonsági erőket és a Frontexet, amiért "erőszakos" fellépésük következtében szerinte három migráns életét vesztette, legkevesebb 164 pedig megsebesült. Athén cáfolta, hogy túlzott erőszakot alkalmazott volna.

HIRDETÉS







EZT OLVASTA MÁR?

X