Koronavírus: interneten közvetítik Ferenc pápa rendkívüli áldását

A kereszténység központjából emeli fel imáját Ferenc pápa és adja rendkívüli Urbi et Orbi áldását az új koronavírus-fertőzés sújtotta világra helyi idő szerint péntek este hat órakor a járvány miatt lezárt Szent Péter-bazilika előtti üres térről egyenes nemzetközi és internetes közvetítésben. A Ferenc pápa vezette imádság a Szent Péter-bazilika bejáratánál zajlik, a Szent Péter tér legmagasabb pontján, ahonnan a hívők nélküli tér még hatalmasabbnak és üresebbnek látszik.

Az esemény március 22-i bejelentésekor Ferenc pápa hangsúlyozta, „hívok mindenkit, hogy lélekben kapcsolódjon ehhez az imához a tömegkommunikációs eszközökön keresztül”. „Meghallgatjuk Isten igéjét, elmondjuk könyörgéseinket, imádjuk az Oltáriszentséget, mellyel a végén Urbi et Orbi áldást adok, és ehhez kapcsolódik annak lehetősége is, hogy bárki teljes búcsúban részesüljön” – mondta. Hozzátette: „a vírus világméretű terjedésére az ima, az együttérzés és a gyengédség világméretű terjedésével akarunk válaszolni”. Az élő közvetítés a Vatican News honlapján vagy Facebook-oldalán is nézhető. A Szent Péter-bazilika bejáratánál azt a Szűz Mária-ikont helyezik el, amelynél Ferenc pápa gyakran imádkozik. A bizánci szentképet a Santa Maria Maggiore-bazilikából viszik a Szent Péter térre, a latinul úgynevezett Salus Populi Romani-ról van szó, vagyis a római népet oltalmazó ikonról. Mellette áll majd a római San Marcello al Corso templomban őrzött csodatevő feszület, amelyet 1522-ben vittek körbe a városban, az akkori pestisjárvány idején. Ebbe a két templomba ment el imádkozni Ferenc pápa március 15-én, amikor lencsevégre kapták az új koronavírus-fertőzés miatt megüresedett római utcákon sétáló egyházfőt. A meditációt a szentségimádás követi, majd a közel egy órás imádság végén Ferenc pápa rendkívüli Urbi et Orbi áldást ad Róma városára és a világra, ami teljes búcsúval jár. Az áldás latin nyelvű formuláját Angelo Comastri bíboros, a pápa vatikáni helynöke vezeti fel.

Az Urbi et Orbi áldást az egyházfő a nagyobb ünnepeken, karácsonykor és húsvétkor adja. A mostani rendkívüli vészhelyzetben az áldással az egyház az általános feloldozás lehetőségét hangsúlyozza. Az ebben illetékes vatikáni hivatal, az Apostoli Penitenciária március 20-án dekrétumot adott ki, amelyben teljes búcsút engedélyez a szenvedő betegeknek, valamint azoknak, akik gondozzák őket, és a világ minden hívőjének, akik imádkoznak értük.

Ezt megelőzően Ferenc pápa március 25-én délben közös Miatyánk-imádságot vezetett az ehhez csatlakozó keresztény hívőkkel és közösségeik vezetőivel.

Sajtóértesülések szerint a Ferenc pápán másodjára végzett koronavírus-teszt eredménye is negatív lett. A tesztelésre csütörtökön azután került sor, hogy az egyházfő egyik közeli munkatársa megbetegedett.

A koronavírus külföldi terjedésével kapcsolatos legfrissebb információinkat itt találja.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?