Koronavírus: Németország más országokból is vesz át betegeket


-A A+



Németországban továbbra is emelkedik az új típusú koronavírussal (SARS-CoV-2) bizonyítottan fertőzöttek száma, de a vírus okozta betegség (Covid-19) súlyos eseteinek kezelésére szolgáló kórházi kapacitást egyelőre nem feszítette túl a járvány, így Szászország tartomány a római vezetés felkérésére igyekszik közreműködni az olasz ellátórendszer terheinek csökkentésében. A kezelésre átvett olaszországi betegek kedd hajnalban érkeztek meg.

Michael Kretschmer tartományi miniszterelnök előző napi nyilatkozatában kiemelte, hogy nemcsak az olasz kormány kérésének tesznek eleget, hanem értékes tapasztalatokat szereznek a Covid-19 betegség kezelésében. A napokban a járványban ugyancsak erősen sújtott Franciaországgal határos Baden-Württemberg, Rajna-vidék-Pfalz és Saar-vidék tartomány kormánya felajánlotta a francia partnereknek, hogy átvesznek súlyos állapotban lévő pácienseket.

Németországban kedd délelőtt 29 056 volt a regisztrált fertőzöttek száma a Johns Hopkins Egyetem kimutatása szerint. Ez 4183 esettel – 16,8 százalékkal – több az egy nappal korábbi 24 873-nál. A növekedés mértéke ugyan meghaladja a hét végén mért 11-12 százalék körüli szintet, de elmarad a megelőző időszak egyre gyorsuló ütemű, 30 százalék körüli növekedésétől. Ez arra utal, hogy lassul a járvány, ami létfontosságú az egészségügyi ellátórendszer teljesítőképességének fenntartásához. A Covid-19 halálos áldozatainak száma Németországban a hétfői 92 után 123-ra emelkedett.

A Robert Koch országos járványügyi intézet (RKI) vezetője, Lothar Wieler hétfői berlini tájékoztatóján elmondta: a fertőzöttek számának robbanásszerű, exponenciális növekedése kissé mérséklődik, „a görbe némileg lapul", de csak szerdára lehet megmondani, hogy ez átmeneti, múló jelenség vagy trendszerű.

A járvány lassítását szolgálják a március 16. óta bevezetett és folyamatosan szigorított korlátozások, amelyek célja a cseppfertőzéssel terjedő vírus feltartóztatása az emberek közötti közvetlen fizikai kapcsolatok csökkentésével. A legutóbbi, hétfőn elrendelt szigorítás szerint csak nyomós okból lehet elmenni otthonról, és mindenki legfeljebb egy további emberrel tartózkodhat együtt közterületen, vagy azokkal a személyekkel, akikkel együtt él. A többiektől legalább másfél, lehetőleg két méter távolságot kell tartani. A szabály egyelőre két hétig érvényes. Betartását ellenőrzi a rendőrség és a közterület-felügyelet.

A német lakosság 95 százaléka helyesli az előírást, és csupán 3 százaléka utasítja el – mutatta ki egy közvélemény-kutatás, amelyet az ARD országos köztelevízió megbízásából végeztek. Az infratest dimap kutatóintézet felmérése azt is kimutatta, hogy a lakosság 55 százaléka „erősen" vagy „nagyon erősen" tart a fertőzéstől.

A koronavírus külföldi terjedésével kapcsolatos legfrissebb információinkat itt találja. 
HIRDETÉS







EZT OLVASTA MÁR?

X