Németországban és a Benelux-államokban továbbra is terjed a kór

Németországban hétfő délelőtt 24 873 volt az új típusú koronavírussal (SARS-CoV-2) bizonyítottan fertőzöttek száma a Johns Hopkins Egyetem kimutatása szerint. Ez 2509-cel - 11,2 százalékkal - több az egy nappal korábbi 22 364-nál.

Szintén 15 százalék alatti növekedést jegyeztek péntekről szombatra és szombatról vasárnapra, míg korábban napokig egyre gyorsuló ütemű, 30 százalék körüli mértékű emelkedést regisztráltak.

Egyelőre nem tudni, hogy a növekedési ütem lassulása minek tulajdonítható. Az egyik lehetőség, hogy megmutatkoznak az emberek egymás közötti közvetlen, fizikai kapcsolatainak csökkentésére irányuló korlátozások hatásai. Egy másik lehetséges magyarázat szerint erre majd csak később, március vége felé lehet igazán számítani, és az ütem csökkenése csupán abból adódik, hogy a helyi egészségügyi hatóságok a hét végén kevésbé összpontosítanak az adatok továbbítására, nincs elég munkatárs szolgálatban.

A szövetségi kormány és a tartományi kormányok közös járványügyi irányelvei alapján hétfőtől országszerte tovább korlátozzák az emberek közötti fizikai kapcsolatokat, hogy feltartóztassák a főként cseppfertőzéssel terjedő vírust. Az új szabály szerint mindenki legfeljebb egy másik emberrel tartózkodhat együtt közterületen, vagy csupán azokkal a személyekkel, akikkel közös háztartásban él. Bajorország kormánya még szigorúbb, a hét végén bevezetett szabályozás szerint csak a közös háztartásban élők lehetnek együtt közterületen.

A Benelux államokban sem lassul a vírus terjedése

Hollandiában a pénteki adatokhoz képest jelentősen, közel kétezerrel emelkedett a koronavírussal fertőzöttek száma. Hétfői adatok szerint 4204 beteget tartanak nyilván. A járvánnyal összefüggésben a hétvégén több mint százan meghaltak, ezzel 179-re emelkedett a megbetegedésben elhunytak száma. Ez idáig mindössze ketten gyógyultak fel.

Hétfői adatok szerint Luxemburgban a hétvégén mintegy háromszázan betegedtek meg, 798 fertőzöttet ápolnak. Megkettőződött, nyolcra emelkedett a halálos áldozatok száma, és hatan felgyógyultak a Kínából kiindult vírus okozta betegségből.

Belgiumban a hétfői adatok alapján egy nap alatt több mint 340-en kapták el a betegséget, ezzel 3743-an vannak a nyilvántartott fertőzöttek. Számuk az elmúlt 10 napban meredeken emelkedett, és több mint a tízszeresére nőtt az országban. Az elmúlt 24 órában 13-an elhunytak, ami azt jelenti, hogy eddig 88-an haltak bele a betegségbe. Kórházi ellátásban 1643-an részesülnek, közülük 290-en vasárnap óta kerültek kórházba, 322 beteget pedig intenzív osztályon ápolnak. Gyógyultan 340-en hagyhatták el a belga kórházakat. Maggie De Block egészségügyi miniszter vasárnap közölte, hogy újabb 759 kórházi férőhelyet létesítettek a koronavírussal megbetegedettek számára. A pótágyak elhelyezésével ez idáig összesen 2650 ágy áll a betegek rendelkezésére a belga kórházak intenzív osztályain, ebből jelenleg 621 üres.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?