„Ünnepélyesen bocsánatot kértek” a koronavírusra elsőként figyelmeztető orvos meghurcolásáért

Bocsánatot kért a vuhani rendőrség a koronavírusra elsők között figyelmeztető helyi orvos előállítása miatt, aki később maga is a fertőzés áldozatául esett - adta hírül a CGTN kínai nemzetközi hírcsatorna pénteken.

Az új koronavírus okozta betegségben február elején elhunyt Li Ven-liang a közép-kínai Vuhani Központi Kórház szemészeti osztályán dolgozott. December 30-án küldött figyelmeztetést kollégáinak a járvány veszélyéről, miután hét olyan fertőzéses esettel találkozott, amelyeket akkori megítélése alapján a szintén a koronavírusok családjába tartozó Sars vírus okozhatott.

Egykori egyetemi csoporttársainak egy internetes csoportos beszélgetésben küldte szét az üzenetét az esetekről, és azt tanácsolta nekik, hogy viseljenek védőfelszerelést a fertőzés elkerülése érdekében. Néhány nappal később beidézték a rendőrségre, ahol aláírattak vele egy dokumentumot, miszerint "hamis állításaival súlyosan megzavarta a társadalmi rendet". Az orvossal együtt nyolc másik embert is előállítottak ugyanekkor "álhírterjesztés" miatt.

A közép-kínai Vuhan város rendőrsége csütörtökön hivatalosan bocsánatot kért az orvos hozzátartozóitól az "ügy helytelen kezelése miatt", egyúttal visszavonták a vele aláíratott dokumentumot. Korábbi híradások szerint az őt előállítókat lefokozással büntették, illetve egyeseket megrovásban részesítettek. A kínai hatóságok továbbá kártérítést nyújtottak az orvos családjának.

Li a vele történteket a kínai Twitterként ismert Weibo mikroblogon tette közzé január végén, egy fényképpel együtt, amelyen kórházi ágyban látható, arcán a lélegzését segítő maszkkal. Az orvos bejegyzésében azt is leírta, hogy január 10-én köhögni kezdett, majd egy nappal később belázasodott, és két napra rá kórházba került. A fertőzést január 30-án diagnosztizálták nála. A Li ügyében folytatott hivatalos vizsgálat megállapította, hogy az illetékes rendőrőrs "szokatlan" rendvédelmi eljárást alkalmazott, és "nem megfelelő utasításokat adott". A központi hatóságok, bár úgy értékelték, hogy az orvosnak nem állt szándékában megzavarni a társadalmi rendet, mégis úgy foglaltak állást, hogy a Li által megosztott információ egy része nem állt összhangban az akkori helyzettel, ráadásul még nem erősítette meg egyetlen szakember vagy hivatal sem a betegség világos diagnózisát.

Li halála körül szintén bizonytalanság alakult ki, ugyanis hivatalos kínai sajtóforrások február 6-án tették közzé először az interneten a 34 éves szemész halálhírét, majd miután a hír futótűzként terjedt el a közösségi médiában, az erről szóló tudósításokat törölték. Az orvos halálát végül hivatalosan február 7-ének kora hajnali óráira datálták. A kínai kormányzat még ezt megelőzően elismerte, hogy az új koronavírus terjedésének kezelésében történtek hiányosságok, illetve nem megfelelően reagáltak a járványra. A vírus megjelenésére elsőként figyelmeztetők elhallgattatása miatt azonban máig számos vád éri Pekinget, amelyek szerint a járvány nem öltött volna ekkora mértéket, ha a kezdetektől fogva átláthatóan kommunikálnak róla. A kínai vezetés ezt a vádat azzal hárította el, hogy a helyzet pontos felmérésére idő kellett, de ezt követően folyamatosan tájékoztatták a nemzetközi közösséget a járvány alakulásáról, és a vírussal kapcsolatos ismeretekről.

A koronavírus külföldi terjedésével kapcsolatos legfrissebb információinkat itt találja

Kapcsolódók

Kimaradt?