Koronavírus: tizennégyen haltak meg Nagy-Britanniában egy nap alatt

Egy nap alatt tizennégyen haltak meg az új típusú koronavírus okozta fertőzésben Nagy-Britanniában – közölte vasárnap délután a brit egészségügyi minisztérium. A tájékoztatás szerint a rendszeres napi kimutatások kezdete óta eddig  35 halottja van a járványnak.

A minisztérium adatai alapján Nagy-Britanniában vasárnapig 40 279 szűrést végeztek, és ezek eredményei között 1372 pozitív leletet azonosítottak, vagyis ennyi páciens szervezetében mutatták ki a Covid-19 betegséget okozó SARS-CoV-2 vírust. A fertőzöttek száma az elmúlt 24 órában 223-mal emelkedett.

Nagy-Britanniában eddig nem rendeltek el olyan drákói korlátozó intézkedéseket, mint számos más európai országban, az iskolákat sem zárták be és sem az országon belüli, sem a külföldi utazásokat nem korlátozták.

A londoni külügyminisztérium utazási útmutatója mindazonáltal felhívja a brit állampolgárok figyelmét, hogy ne utazzanak fertőzött területekre, vasárnaptól pedig szerepel benne az is, hogy ha nem feltétlenül szükséges, az Egyesült Államokat se keressék fel.

Ennek előzményeként Donald Trump amerikai elnök a jövő hét elejétől Nagy-Britanniára és Írországra is kiterjesztette a beutazási tilalmat, amelyet eredetileg az Európai Unió schengeni övezetének országaira rendelt el a járvány európai terjedésére hivatkozva.

A koronavírus külföldi terjedésével kapcsolatos legfrissebb információinkat itt találja. 

Kapcsolódók

Kimaradt?