Magyarország: az operatív törzs veszélyhelyzet elrendelését javasolja a kormánynak

Rendkívüli jogrend, veszélyhelyzet elrendelését javasolja a kormánynak az operatív törzs az új koronavírus-járvány terjedésének megakadályozására – jelentette be Gulyás Gergely, a miniszterelnökséget vezető miniszter szerdán Budapesten.

A javaslatot azzal indokolta a közmédiának nyilatkozva, hogy szintet kell lépni a védekezésben. Gulyás Gergely azt mondta, a kormánynak arról a javaslatról is döntenie kell, hogy az osztrákokkal egyetértésben lezárja-e a határokat az Olaszországból érkezők előtt, a magyar állampolgárok bejöhetnének, de rájuk automatikus karantén várna.

A miniszter közölte, az operatív törzs azt is javasolja a kormánynak, hogy a száz főnél nagyobb beltéri rendezvényeket tiltsa meg. A veszélyhelyzet elrendelése lehetővé teszi, hogy például házi karanténokat is el lehessen rendelni, és hogy a védekezéshez szükséges eszközöket biztosítsák – tette hozzá. Elmondta, a kormányülésen tárgyalnak az operatív törzs koronavírussal kapcsolatos javaslatairól.

Gulyás Gergely hangsúlyozta, mindent megtesznek annak elkerülésére, hogy „csoportosan megjelenjen a betegség Magyarországon". Emlékeztetett arra, hogy rendkívüli jogrend országos elrendelésére az elmúlt években nem volt példa, de az árvíz idején több térségben elrendeltek ilyet.

(Nyitókép: Gulyás Gergely | Fotó: infostart.hu)

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?