Két „tűz” közé szorulnak a menekültek a görög–török határon

Törökország a különleges rendőri erők ezer tagját küldi a görög szárazföldi határra, hogy megakadályozza a menekültek visszatoloncolását – nyilatkozta Süleyman Soylu török belügyminiszter csütörtökön Edirnében a sajtónak, miután helikopterről megszemlélte a török–görög szárazföldi határ térségét.

Arra az újságírói kérdésre, hogy a görög hatóságok adott esetben szembekerülnek-e a török rohamrendőrökkel, a miniszter azt mondta: Törökország a Meric (Evrosz, Marica) határfolyó középvonaláig fogja megvédeni saját, valamint a Görögországból visszatoloncolt migránsok nemzetközi jogait.

A miniszter közölte: az elmúlt napokban csaknem 140 ezer menekült hagyta el Törökországot Edirne tartományon keresztül, és lépett be Görögországba. Ezt Athén cáfolja. Soylunak később egy újságíró úgy tette fel a kérdést, hogy a két ország közötti „senki földjén” hány menekült tartózkodik, amire a miniszter ugyancsak azt felelte, hogy közel 140 ezer.

A török vezetés múlt csütörtök éjjel rendelte el az ország nyugati határainak megnyitását az Európába vágyó menekültek és migránsok előtt. A török-görög határ szárazföldi szakaszán eddig tízezrek torlódtak fel, miután Athén megerősítette a határ védelmét.

Soylu csütörtökön arról is beszámolt, hogy a török oldalon lévő pazarkulei átkelőnél négy-ötezres tömeg vár a görög határnyitásra. A török belügyminiszter bírálta a görög biztonsági erőket és az Európai Unió határ- és partvédelmi ügynökségét (Frontex), amiért „erőszakos” fellépésük következtében szerinte már három migráns életét vesztette a határon. További 164-et megsebesítettek, őket török kórházakban ápolják, illetve eddig 4900 menekültet próbáltak visszatoloncolni – tette hozzá. Athén azt is cáfolta, hogy túlzott erőszakot alkalmazna a határon.

Soylu úgy vélte, hogy a görög hatóságok csak „hazugságokat hajtogatnak”. Azzal is megvádolta Athént, hogy vadászpuskákat adott a határ menti görög falvak lakosainak. A miniszter szerint az északnyugat-szíriai Idlíb tartományban 3,5 millió ember van „nehéz helyzetben” a damaszkuszi kormányerők támadásai miatt.

„A szíriai rezsim embertelen viselkedésének folytatódása azt jelenti, hogy az ottani kapuk is kinyílnak, és végül mindenki Európába megy” – fogalmazott, leszögezve mindazonáltal, hogy „ez nem fenyegetés, nem zsarolás”.

Soylu végezetül arra hívta fel a figyelmet, hogy a Brüsszel és Ankara között 2016 márciusában aláírt menekültügyi megállapodás nem vonatkozik a szárazföldi határokra, csak az égei-tengerire. A török belügyminiszter a görög szigetekre tartó migránsok égei-tengeri átkelésével kapcsolatban nyomatékosította: Recep Tayyip Erdogan török elnök utasítására minden tőlük telhetőt megtesznek annak érdekében, hogy elkerüljék a korábbiakhoz hasonló emberi tragédiákat.

Kemény fellépést kérnek az osztrákok

A Törökországgal folytatott EU-csatlakozási tárgyalások végérvényes beszüntetését szorgalmazta Alexander Schallenberg osztrák külügyminiszter az oe.24 TV-nek adott interjújában. „Formálisan is be kellene fejezni a csatlakozási tárgyalásokat Törökországgal, ez lenne az egyetlen helyes és logikus lépés" – vélekedett a tárcavezető a szerda este sugárzott interjúban. Schallenberg kifejtette: az EU az alapértékek betartását várná a török kormánytól, Ankara azonban nem mutat közeledést, épp ellenkezőleg, elfordult Európától. Szerinte az EU tagállamai közül egyre többen vannak, akik ugyanígy látják a helyzetet. Arról is beszélt, hogy szerinte a tárgyalások régóta képmutató módon zajlanak.

Az osztrák külügyminiszter szerdán járt Görögországban, és látogatását követően élesen bírálta a török elnököt. „Cinikus, államilag szervezett embercsempészet zajlik, az embereket téves információkkal és hamis hírekkel ösztönözték, hogy útra keljenek" – mondta, hozzátéve, hogy ezért fontos a segítségnyújtás az EU külső határait védő Görögországnak. Schallenberg úgy vélekedett: a jelenlegi helyzetet a törökök „tudatosan idézték elő és provokálták ki", mivel nyomást akarnak gyakorolni az EU-ra.

Arról is beszélt: a török hivatalnokok felvételeket készítenek görög kollegáikról, hogy az európai közvéleményt negatívan befolyásolják Görögországgal szemben. Recep Tayyip Erdogan magatartása „meglepő, megmagyarázhatatlan és nem elfogadható" – szögezte le Schallenberg.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?