Törökország már nem tartja vissza a menekülteket, így újra megindultak Európa felé


-A A+



Rég nem látott menekültáradat indult meg Szíria és Törökország felől, miután a török hatóságok bejelentették, mindenkinek szabad az út Európa felé.

Ennek előzménye, hogy csütörtökön a szíriai Idlib tartományban harminchárom török katona vesztette életét az Aszad-rezsim légicsapásaiban. Az eset hatalmas felháborodást váltott ki Törökországban, hiszen egyetlen nap leforgása alatt régóta nem halt meg ennyi török katona.

Miután a hadsereg rendkívüli válságtanácskozást tartott Recep Tayyip Erdogan részvételével, a török elnök arra a döntésre jutott: országa megnyitja a határait a menekültek előtt. Ennek értelmében a szír-török határon megnyílt az út az elmúlt hónapokban ott feltorlódott több százezer menekült számára.

A török partiőrség és a határőrség olyan parancsot kapott, hogy ne tartóztassák fel az Európa felé igyekvőket. A hírek hallatán pár óra alatt több tízezer menekült indult meg Görögország irányába részben csónakokkal a vízen, részben a szárazföldön.

Az ENSZ adatai szerint az északnyugat-szíriai Idlíb tartományban dúló harcok következtében december eleje óta csaknem 950 ezer ember kényszerült elhagyni otthonát a térségben.

Lépett Görögország és Bulgária

Péntek délelőtt Athén bejelentette, hogy megerősíti a Törökországgal közös szárazföldi és tengeri határai védelmét. Magukat megnevezni nem kívánó görög kormányzati források szerint Athén egyúttal kapcsolatba lépett az Európai Unióval és a NATO-val is.

Bulgária is megerősíti Törökországgal közös határának védelmét - jelentette be Bojko Boriszov bolgár miniszterelnök pénteken. A kormányfő azt mondta, azt mondta, a legszigorúbb határellenőrzést vezetik be, egyúttal hozzátette: telefonon egyeztetni fog Recep Tayyip Erdogan török államfővel. Komoly fenyegetést jelent egy újabb, Törökország felől érkező migránshullám  - szögezte le a miniszterelnök.

Az elmúlt hetekben kiéleződtek az ellentétek Moszkva és Ankara között az Idlíb tartománybeli feszültségcsökkentési övezetben kialakult helyzet miatt. Törökország polgári célpontok és török megfigyelőállások elleni támadásokkal vádolta a szíriai kormányerőket és a velük szövetséges orosz légierőt, és azt követelte Damaszkusztól, hogy vonja vissza csapatait. Az orosz fél ezzel kapcsolatban azt állítja, hogy a szíriai hadsereg szélsőséges ellenzéki fegyveresek támadására válaszolt.
HIRDETÉS







EZT OLVASTA MÁR?

X