Koronavírus: már 229 fertőzött van Olaszországban

Az olasz hatóságok továbbra is a fertőzés okozóját keresik. A kormányfő az egyik észak-olasz kórházat azért hibáztatja, mert nem tartotta be az orvosi protokollt és emiatt két fertőzési góc kialakulását tette lehetővé az országban.

Vélhetően rendkívül erős hatása lesz a koronavírus-járványnak az olasz gazdaságra, de nem lehet előre látni, hogy mennyire lesznek súlyosak a következmények - mondta hétfő este újságíróknak Rómában az olasz miniszterelnök. Giuseppe Conte szerint e pillanatban még nem lehet megjósolni, milyen negatív hatással lesz a gazdaságra a járvány, hiszen még nem ismerni a vírus terjedése elleni intézkedések hatékonyságát.

A hétfő esti jelentések szerint Olaszországban eddig hét halálos áldozata van a koronavírusnak. A legutóbbi négy elhunyt személy mind idős ember volt, aki előrehaladott betegségben szenvedett. Mind a négy haláleset az északi Lombardia tartományban történt. A fertőzöttek száma 229, ebből 172-t Lombardiában, 32-at Venetóban tartanak számon. Emilia Romagnában 18, Piemontban 4, a közép-olaszországi Lazióban ugyancsak 3 megbetegedésről tudnak. A betegek felét kórházban ápolják, mintegy harmincat intenzív osztályon.

A halottak és fertőzöttek száma folyamatosan változik: a hivatalos adatokat az olasz katasztrófavédelem jelenti be minden délben és este, de a tartományok ezzel egy időben közlik saját adataikat is, amelyek nincsenek mindig összhangban egymással. Ezzel kapcsolatban Conte egy hétfői rádióinterjújában emlékeztett arra, hogy Olaszországban az egészségügyi rendszer a tartományok kompetenciájába tartozik, ezért rendkívül fontos az intézkedések szigorú, országos szintű koordinációja. Ha nem sikerül összehangolni a lépéseket, a kormány kilátásba helyezheti a tartományi kormányzók hatáskörének korlátozását a járvány kezelésének terén - tette hozzá.

Az olasz hatóságok továbbra is a fertőzés okozóját keresik: több, Olaszországba januárban és februárban visszatért kínait ellenőriztek már, de egyik sem bizonyult fertőzöttnek. Arra is választ keresnek, van-e kapcsolat a fertőzés két északolasz gócpontja, vagyis Veneto és Lombardia között. A kormányfő az említett interjújában az egyik észak-olasz kórházat hibáztatta amiatt, hogy nem tartotta be az adott esetekre vonatkozó orvosi protokollt, s emiatt két fertőzési góc kialakulását tette lehetővé az országban.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?