Újabb román állampolgárt fertőzött meg a koronavírus

Megfertőzte a Jokohamában rekedt üdülőhajón tartózkodó román állampolgárok egyikét a koronavírus – közölte a tokiói külügyminisztérium. A beteg a második román állampolgár, aki elkapta a COVID-19-re keresztelt kínai vírust.

Amint korábban megírtuk, a hajó fedélzetén 3700 utas és dolgozó tartózkodott. A tengerjárót azután vonták karantén alá, hogy egy Hongkongban kiszálló utasról kiderült, megfertőzte a COVID-19 vírus. Azóta a hajón a fertőzöttek száma elérte a 454-et, őket külön erre a célra kirendelt kórházakba vitték Japánban.

A Diamond Princes fedélzetén eredetileg 17 román állampolgár tartózkodott, 15-en a legénység tagjai. Az utóbbiak egyikének szervezetében egy hete mutatták ki a koronavírust. Az Argeș megyei Bascov településről származó férfi állapota a bukaresti külügyminisztérium legutóbbi közlése szerint jó és stabil, egy japán kórházban kezelik.

A hajón három magyar is tartózkodik a személyzet tagjaként, ők a japán hatóságok döntése alapján további két hétben karanténban maradnak, miután már nincsenek utasok a fedélzeten. A hajón lévő magyar állampolgárok jól vannak, a külügyminisztérium tartja velük a kapcsolatot. A második román állampolgár megbetegedéséről a Digi24 számolt be a japán sajtóra hivatkozva.

Az egészségesek elhagyhatják a hajót

Mivel február 19-én lejárt a karantén, az egészséges utasok szerdától hivatalosan is elhagyhatják a hajót, amely február 5-e óta vesztegel Jokohama kikötőjében. A fertőzöttek nagyrészt idős emberek, az utasok mintegy fele japán állampolgár. 

Szuga Josihide japán kormányszóvivő szerdai sajtótájékoztatóján azt mondta, Japán mindent megtett a Diamond Princessen lévők egészségének a védelméért. Hozzátette, hogy az üdülőhajó személyzetét további egészségügyi vizsgálatoknak vetik alá.

Kató Kaconobu japán egészségügyi miniszter szerdai parlamenti felszólalásában szintén leszögezte, hogy országa mindent megtett azért, hogy a karantén hatékony legyen, beleértve a fertőzöttek kórházba szállítását is.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?