Újabb demokrata párti politikus fejezte be az elnökjelöltségért folyó küzdelmet


-A A+

Deval Patrick volt massachusettsi kormányzó személyében újabb demokrata párti politikus fejezte be az elnökjelöltségért folyó küzdelmet.

Szerdai közleményében Patrick tudatta, hogy az előző napi New Hampshire-i előválasztáson elért eredmény késztette őt arra, hogy feladja a választási harcot. De - mint írta - „nem függeszti fel a demokraták sikeréhez nyújtandó segítséget”. „A demokráciánk, az egyenlőség, a lehetőségek és a tisztesség iránti elkötelezettségünk van veszélyben” – írta a 63 éves afroamerikai politikus.

Deval Patrickra alig 1300 ember szavazott kedden az északkeleti New Hampshire államban tartott előválasztáson. A politikus már kedden éjjel jelezte, hogy valószínűleg abbahagyja a kampányt, leszögezve, hogy "egyszerű állampolgárként" is részt vesz majd a politika alakításában.

Massachusetts egykori kormányzója viszonylag későn, tavaly novemberben csatlakozott az elnökjelöltségért küzdő politikusok táborához, ám soha nem sikerült jelentős támogatottságra szert tennie. Novemberben például nagygyűlést hirdetett meg a georgiai Atlantában, ám mindösszesen két érdeklődő jelent meg, így a rendezvényt lefújták. Alacsony támogatottsága miatt egyetlen országos televíziós vitára sem kapott meghívást.

Bár valamennyi tagállamban elindította reklámhadjáratát, de például Iowában és New Hampshire-ben - abban a két államban, ahol elsőként voksoltak az előválasztási folyamatban - alig-alig kampányolt.

Patrick  mérsékelt politikusként jellemezte magát, és határozottan ellenezte a Demokrata Párt balszárnyához sorolt Bernie Sanders vermonti és Elizabeth Warren massachusettsi szenátorok egy-egy javaslatát, például az alanyi jogon mindenkinek járó egészségbiztosításról, vagy a gazdagok megadóztatásáról.

HIRDETÉS







EZT OLVASTA MÁR?

X