Republikánus elnökjelölt-aspiráns lépett vissza az amerikai választási küzdelemből

Visszalépett Joe Walsh amerikai republikánus elnökjelölt-aspiráns pénteken a párt elnökjelöltségéért folytatott küzdelemből.

Illinois állam volt kongresszusi képviselője pénteken a Twitteren közölte, hogy befejezi a kampányát. „A kampányomat felfüggesztem, azonban a harcomat Trump kultusza ellen éppen most kezdem meg. Elkötelezett vagyok, hogy mindent megtegyek Trump és támogatói novemberi vereségéért” – írta Donald Trump republikánus párti elnökre utalva.     

A CNN hírtelevíziónak szintén pénteken nyilatkozva kifejtette: a Republikánus Párt jelenleg „Trump pártja, és nem párt, hanem kultusz. Trumpot nem lehet legyőzni egyetlen republikánus előválasztáson sem, tehát nincs ok számomra, vagy bárki más számára a részvételre a kampányban. Ez a párt Trump istenítésének pártjává vált”.

Walsh 2016-ban Donald Trumpra szavazott, és több nyilatkozatban támogatta őt. Később „hozzá nem értőnek”, „durvának” minősítette, és sajnálkozását fejezte ki, hogy korábban kiállt mellette, mondván, így segített létrehozni Trump „személyeskedő, csúf politizálását”.    

A valamikor a republikánusok ókonzervatív irányzataként létrejött Tea Párt kedvenceként ismertté vált Walsh tavaly augusztusban jelentette be indulását a párt elnökjelöltségéért, ám már a kezdetektől fogva kevés támogatója volt, adományok sem érkeztek a kampányszámlájára. Több államban támogatás hiányában nem sikerült felkerülnie a szavazócédulákra, egyebek mellett például Illinois-ban sem. Elemzők szerint nem tudott felmutatni érdemi politikai programot sem, eddigi kampánya főleg Trump bírálatában merült ki. Jelenleg Trump mellett csupán Bill Weld volt massachusettsi kormányzó van versenyben a republikánus elnökjelöltségért.

Kapcsolódók

Kimaradt?