Legalább három halálos áldozata van az isztambuli repülőbalesetnek

Már három halottja van a szerdai isztambuli balesetnek amelyben a leszállás után kettétört egy török utasszállító repülő, miután nem tudott lelassulni, túlfutott a pályán és egy zajvédő falnak ütközött – írta az MTI.

Az első hírek alapján még komoly sérültje sem volt a balesetnek, majd egy halálos áldozatról számoltak be. Csütörtökön már három halottról és 179 sérültről tudnak. Ez utóbbi is húsz fővel több, mint amennyiről a szerdai hírek szóltak. 

A 80 milliós Törökország második legnagyobb légitársasága, a fapados Pegasus járata Izmirből érkezett. A Boeing 737-800-as típusú gépén 183 ember volt. 

A repülőteret lezárták, a gépeket a Isztambul másik nemzetközi repülőterére irányították át.

Kapcsolódók

Kimaradt?