Kettétört egy utasszállító repülőgép Isztambulban


-A A+



Tisztázatlan körülmények között szenvedett balesetet szerdán délután az isztambuli repülőtéren a Pegasus Air légitársaság egyik gépe.

A Boeing 737-es gép a török Pegasus Air légitársaság flottájához tartozott, és Törökország harmadik legnagyobb városából, az Égei-tenger partján fekvő 4,3 milliós Izmirből érkezett összesen 177 emberrel a fedélzetén.

Isztambul tartomány kormányzói hivatala arról számolt be, hogy 120 sérültet szállítottak kórházba, akik nagy többségükben csak enyhébb sérüléseket szenvedtek - jelentette az NTV török hírtelevízió, amely úgy tudja, hogy a két pilóta súlyos állapotban van. Megsérült továbbá öt rendőr is, akiket akkor ért közlekedési baleset, amikor a helyszínre igyekeztek.

A repülőn 155 török, négy amerikai, négy kínai, három iraki, két izraeli és két kirgiz, illetve egy-egy svéd, szíriai, libanoni, kazah, marokkói és türkmén állampolgár utazott.

A légikikötőt lezárták a forgalom előtt, a gépeket a metropolisz másik nemzetközi repülőterére irányították át.

A Pegasus török légitársaság belföldi járata Izmir városából érkezett Isztambulba. A videófelvételek alapján a gép orr-része kiszakadt a törzsből, és átcsavarodva fejjel lefelé fordult, egy hátrébb lévő ponton pedig tűz ütött ki, amelyet a helyszínre érkező tűzoltók eloltottak. A farokrész leszakadt, de nem vált le teljesen. Cahit Turhan török közlekedési miniszter az NTV élő adásában azt mondta, hogy az utasok egy jelentős része saját erejéből távozott a repülőgépből. Turhan egyúttal arra is rámutatott, hogy a Boeing 737-800 típusú gép a leszállást követően nem tudott lelassulni, és így kifutott a pálya mögötti mezőre.

A balesettel kapcsolatban a főügyészség nyomozást indított.

Isztambul tartomány kormányzója, Ali Yerlikaya a helyszínre sietett, ahogy a város rendőrkapitánya, Mustafa Caliskan is. Yerlikaya később arra hívta fel a figyelmet, hogy a leszállópálya szintje 30-40 méterrel magasabban fekszik, mint az a füves terület, ahová a repülőgép a landolást követően "lecsúszott".

A Sabiha Gökcen forgalmát legutóbb január 7-én függesztették fel csaknem 24 órára, miután a Pegasus egyik érkező járata ugyancsak túlfutott a leszállópályán. Az akkori balesetben senki nem sérült meg, a gép 164 utasát csúszdákon mentették ki.

 

HIRDETÉS







EZT OLVASTA MÁR?

X