Koronavírus: hatra emelkedett a fertőzöttek száma Németországban

Hatra emelkedett az új típusú koronavírussal bizonyítottan fertőzöttek száma Németországban, van köztük egy ötéves gyermek is – jelentették be illetékesek pénteken.

Az esetek továbbra is Bajorország tartományra korlátozódnak, és összefüggésben állnak az első fertőzéssel, amely a Webasto nevű autóipari beszállító cég egy továbbképzésén történhetett január 21-én a társaság központjában, a München melletti Stockdorfban.

Az ötéves gyermek valószínűleg az édesapjától kapta el a vírust, aki ugyanúgy a Webasto munkatársa, mint a többi felnőtt fertőzött. Nála csütörtökön mutatták ki a kórokozót. A tartományi hatóságok feltételezése szerint a vírus bejuthatott a család minden tagjának szervezetébe, ezért az édesapa és a kisgyermek mellett az édesanyát és a másik két gyereket, köztük egy csecsemőt is kórházba szállították és a betegektől elkülönítve helyezték el. Állapotuk stabil, a kórokozó jelenlétét vizsgáló teszt még nem készült el.

A Webasto továbbképzésén egy kínai alkalmazottról terjedt át a vírus egy helyi munkatársa. A sanghaji nő a németországi útja előtt meglátogatta szüleit a járvány gócpontjában, Vuhan térségében. A továbbképzés idején tünetmentes volt. Szervezetében hazatérése után, január 26-án mutatták ki a vírust. Ez volt az első olyan eset, amikor a vírus Kínán kívül terjedt emberről emberre.

A német hatóságok igyekeznek mindenkit felkutatni és megvizsgálni, akik közeli kapcsolatba kerülhettek az első fertőzöttel. Így állapították meg az öt további fertőzést. A vizsgálatokat még folytatják, több teszt eredménye még péntekre várható.

Ugyancsak pénteken elindult a német légierő (Lutfwaffe) egy személyszállító gépe a Vuhanból a járvány miatt hazatérni szándékozó több mint száz német állampolgárért. A gép a tervek szerint szombaton ér vissza velük, Frankfurtban landol. Az utasokat helyben megvizsgálják, majd két hétre – a koronavírus lehető leghosszabb lappangási idejére – karanténban helyezik el őket egy légi támaszponton Rajna-vidék-Pfalz tartományban. 

A SARS (súlyos akut légzőszervi szindróma) vírussal azonos családba tartozó új koronavírus (nCoV-2019) influenzához hasonló tüneteket okoz, és súlyos légzőszervi panaszokkal járhat. A vírus okozta járvány valószínűleg egy vuhani piacon indult tavaly decemberben. Kínában péntekig csaknem tízezer ember fertőződött meg, és 213 ember meghalt. A vírus további 20 országban jelent meg, halálos áldozatot Kínán kívül nem szedett.

Kapcsolódók

Kimaradt?