Megint aggódik a Velencei Bizottság

 Aggodalmát fejezte ki kedden Gianni Buquicchio, a Velencei Bizottság elnöke amiatt, hogy politikai nyomást gyakorolnak a román alkotmánybíróságra.venice commission 59098800

 Az Európa Tanács jogi szaktestületének elnöke elmondta, újabb információkat kapott arról, hogy nyomásgyakorlással és fenyegetésekkel próbálják befolyásolni a bukaresti taláros testületet.

„Meglepő számomra, sőt egyenesen sokkoló, hogy ilyen rövid időn belül egy olyan ország alkotmánybírósága, amely tagja az Európa Tanácsnak és az Európai Uniónak kétszer is hozzánk fordul mert veszélyeztetve érzi függetlenségét” – fogalmazott Gianni Buquicchio. A testület elnöke felszólította a román hatóságokat és a pártok képviselőit, hogy tartsák tiszteletbe az alkotmánybíróság függetlenségét és hagyjanak fel a nyomásgyakorlási kísérletekkel.

Buquicchio legutóbb július elején fejezte ki aggodalmait emiatt, miután a román alkotmánybíróság levélben fordult panasszal a nemzetközi intézményhez. A dokumentum szerint a bizottság most újabb, kiegészítő információkat kapott a román alkotmánybíróságtól arra vonatkozóan, hogy folytatódik a nyomásgyakorlás az alkotmánybírákra, akiket meg is fenyegettek.

Korábban Aspazia Cojocaru alkotmánybíró jelezte, hogy valaki megfenyegette. Utólag kiderült, hogy egy elítélt a börtönből – két rendőr közreműködésével - valóban megfenyegette az alkotmánybírót. A legfőbb ügyészség vizsgálatot indított az ügyben.     

Buquicchio emlékeztet, hogy elfogadhatatlan bármilyen bíróság döntésének befolyásolási kísérlete. Reményét fejezi ki, hogy a román hatóságok mindent megtesznek azért, hogy a bírákat és családjaikat megvédjék, és megteszik a szükséges lépéseket azért, hogy a tettesek az igazságszolgáltatás elé kerüljenek.     

Mint Ismert, az alkotmánybíróságnak arról kell döntenie, hogy érvényes volt-e vagy sem a Traian Băsescu leváltásáról szóló július 29-i népszavazás. A taláros testület elhalasztotta augusztus 31-re a döntést arra hivatkozva, hogy az érintett hatóságok ellentmondó adatokat közöltek arról, hogy hány szavazati joggal rendelkező állampolgár szerepel a választói névjegyzékben. A testület ezért azt kérte a kormánytól, hogy küldje át az aktualizált választói névjegyzékeket augusztus végéig.     

Az elmúlt napokban az alkotmánybíróságnak két határozata ügyében is pontosítást kellett közölnie utólag, mivel a taláros testülettől közölt határozatok nem tükrözték pontosan a testület döntését.

Az alkotmánybíróság hétfőn Victor Ponta miniszterelnökhöz intézett átiratban közölte, hogy a talárosok azt az aktualizált választói névjegyzéket kérték a kormánytól, amelynek alapján megszervezték a népszavazást. A kabinethez ugyanis úgy jutott el a taláros testület döntése, hogy a választói névjegyzék aktualizálását kérik, s ezért állt szándékában a kormánynak egy gyors népszámlálást végezni a következő hetekben. Ponta azonban kedden a kormányülésen kijelentette: a népszámlálás ötlete már nem aktuális.     

Az alkotmánybíróság egy másik átiratot is átküldött a kormány alárendeltségébe tartozó hivatalos közlönyhöz, ugyanis a taláros testület egyik múlt heti döntése hiányosan jelent meg a közlönyben. A testület hétfőn közölt indoklása már tartalmazza azt a mondatot is, amely "szerkesztési hiba" miatt kimaradt. Eszerint az alkotmánybírák kimondták, hogy a népszavazás érvényességi küszöbébe a külföldi lakhellyel rendelkező román állampolgárok is beleszámítanak, akiknek számát mintegy félmillió főre becsülik.     

A Băsescu leváltását kezdeményező Szociál-Liberális Szövetség (USL) nem csak a már említett félmillió embert, hanem a külföldön élő, összesen mintegy 2 millió román állampolgárt törölne a választói névjegyzékből azért, hogy ők ne számítsanak bele az érvényességi küszöbbe.     

A népszavazáson 46,23 százalékos volt a részvétel, a szavazók elsöprő többsége Băsescu leváltása mellett szavazott.

Kimaradt?