Koronavírus: újabb 38 halottja van Kínában a járványnak

Egy nap alatt, szerda estére további 38-cal emelkedett Kínában a koronavírus okozta járvány halottainak száma, és Tibetből is jelentettek egy megbetegedést, az elsőt. A kínai Nemzeti Egészségügyi Bizottság közlése szerint eddig 170-en hunytak el kórban.

A bizonyítottan a koronavírustól fertőzött betegek száma kedd estéről szerda estére több mint 1700-zal, 7711-re nőtt. Közülük 1239 állapota válságos. A fertőzésgyanús eseteké 12 ezer felett van.

Kínán kívül több mint húsz országban akad, de csak néhány koronavírusos beteg. Számuk összesen 70 körül van.

Japán több mint 400 állampolgárát hazaszállította

A Vuhanból szerdán különrepülővel hazaszállított japánok közül háromról kiderült, hogy megfertőződött a koronavírussal – tudatta csütörtökön a japán kormány. 206 japán állampolgárt szállítottak vissza Kínából a szigetországba szerdán, közülük négyen voltak lázasak és köhögtek, ám 12 utast vittek kórházba.

Csütörtökön megérkezett a japánokat Vuhanból kimenekítő második repülő is Tokióba 200 utassal, így már 406 japán szállítottak haza Kínából. Közülük többen annak a vuhani halpiacnak a közelében laktak, amely szinte biztosan a járvány kezdőpontjának vélhető.

Gyorsabban terjed, mint az influenza

A koronavírus okozta járvány kínai kutatók számításai szerint lassabban terjed a szamárköhögésnél, vagy a TBC-nél, viszont valamivel gyorsabban a szokásos influenzánál – áll abban a jelentésben, amelyet a New England Journal of Medicine című amerikai orvosi hetilap közölt szerdán.

A kínai kutatók 425, bizonyítottan koronavírustól megfertőződött beteg esetét vették alapul számításaikhoz és arra jutottak, hogy egy beteg átlagosan 2,2 embert fertőz meg. Ez a hányad valamivel magasabb, mint a tipikus influenzánál, viszont jóval alacsonyabb, mint a koronavírus rokonának mondható SARS esetében. Annál 3-ra becsülték az egy ember által megfertőzöttek számát.

A koronavírus lappangási ideje a kutatók szerint átlagosan öt nap. Jelentésükben kitértek arra is, hogy a január elseje előtt tüneteket mutató betegek több mint a fele kapcsolatban állt a ragály kezdőpontjának vehető vuhani halpiaccal. A tüneteket csak január elseje után produkálóknak viszont csupán 8 százalékuk hozható összefüggésbe a halpiaccal a kór szempontjából.

Hatszáz európai akar hazatérni Kínából

Közel 600 európai uniós állampolgár akar hazatérni Kínából az új koronavírus terjedése miatt – közölte szerdán Brüsszelben az Európai Bizottság.

Janez Lenarcic válságkezelési biztos szerint az érintettek Ausztria, Belgium, Bulgária, Finnország, Franciaország, Hollandia, Lengyelország, Lettország, Nagy-Britannia, Németország, Olaszország, Portugália, Románia és Spanyolország állampolgárai. Egyes uniós tagállamok még nem közöltek valamennyi információt az állampolgáraikról. Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter keddi budapesti sajtótájékoztatóján azt mondta, hogy hét magyar szeretne hazatérni Kínából.

Az unió horvát elnöksége fontolóra vette, hogy a közeli napokban összehívja az uniós egészségügyi miniszterek rendkívüli tanácskozását. A finn Egészségügyi és Népjóléti Intézet (THL) szerdán Helsinkiben jelentette be, hogy egy Vuhanból érkező kínai turistánál lappföldi látogatása során bizonyosodott be a fertőzés. A 32 éves nőt Rovaniemiben elkülönítve ápolják. Aggodalomra nincsen ok – közölte Mika Salminen, a THL igazgatója. Stájerországban három gyanús esetet találtak – közölték szerdán az osztrák tartomány egészségügyi hatóságai. A pacienseket egy grazi kórház fertőző osztályán ápolják.

Szerdán egy amerikai repülőgép mintegy 200 amerikai állampolgárt szállított haza Vuhanból. A gép a kaliforniai Riverside-ban lévő katonai támaszpontra szállt le. Az amerikai kormányzat által kimenekített utasokat az amerikai egészségügyi hatóságok megfigyelik.

A legnagyobb német légitársaság, a Lufthansa szerdán bejelentette, hogy felfüggeszti kínai járatait, miután négyen megbetegedtek a koronavírustól Bajorországban. A járatok törlése február 9-ig érvényes, míg a Lufthansa leányvállalatai, a Swiss Air és az Austrian Airlines kínai járatai még egyszer felszállnak, de ennek időpontját a vállalat nem közölte. A Hongkongba tartó járatok továbbra is közlekednek.

Leállította valamennyi kínai járatát a British Airways brit és az Americain Airlines amerikai légitársaság is. A brit légitársaság Sanghajba és Pekingbe közlekedtet járatokat. A repülést azután függesztették fel, hogy a brit külügyminisztérium figyelmeztetést adott ki, hogy akinek nincs halaszthatatlan dolga, ne utazzon Kínába. A figyelmeztetés Hongkongra és Makaóra nem vonatkozik. A Finnair finn légitársaság március végéig felfüggesztette pekingi és nankingi járatait.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?