Az idei adventtől vezeti be az olasz katolikus egyház a módosított Miatyánkot

A húsvéti ünnepek után közzéteszi a Vatikán a Miatyánk módosított szövegét, az új imádságot pedig hivatalosan az advent első vasárnapján tartott szentmisén fogja először használni az olasz katolikus egyház a liturgiában – írja a repubblica.it.

A változás kizárólag az imádság hatodik kérését érinti, amely eddig így hangzott: „és ne vígy minket kísértésbe”. Az új verzió a következő: „és ne engedd, hogy kísértésbe essünk”. Az olaszországi püspöki konferencia már korábban jóváhagyta a Miatyánk egyik mondatának módosítását. Elsőként 2017-ben Franciaországban vezették be a módosított imádságot, amelynek új változatát az ottani protestánsok is elfogadták.

Az új változat bevezetését Ferenc pápa is szorgalmazza. 2017 végén egy interjúban kijelentette: a „ne vígy minket kísértésbe” megfogalmazás nem jó fordítás, mert megzavarhatja a hívő embert. „Isten nem visz minket kísértésbe. A Miatyánk eme kérésének az értelme, hogy bármilyen próbatétel elé kerülünk is, bármilyen megpróbáltatás ér, bármilyen kísértés környékez is meg bennünket, ne hagyj el minket, légy velünk, fogd a kezünket, légy segítségünkre, ne hagyd, hogy elbukjunk, segíts, hogy helytálljunk” – jelentette ki a katolikus egyházfő.

A katolikus egyházfő álláspontja arra késztetheti az egyes püspöki konferenciákat, hogy vizsgálják felül a Miatyánk használatban lévő fordítását. Arról azonban nincs szó, hogy Ferenc pápa elrendelte volna az egész egyházban a meglévő szövegváltozat megváltoztatását – nyilatkozta korábban Francisc Doboș, a bukaresti római katolikus érsekség szóvivője. Hangsúlyozta, mindegyik ország maga választja meg a pillanatot, amikor bevezeti a módosítást, Romániában pedig még nem született döntés.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?