Johannis: fontos a román–izraeli kapcsolatok megerősítése


-A A+

Megbeszélésre kérte fel Benjamin Gantz, az izraeli Kék–Fehér Szövetség elnöke az izraeli látogatáson lévő Klaus Johannis román elnököt, aki az államfők nemzetközi holokauszt-megemlékezésén vesz részt Jeruzsálemben.

A találkozón Johannis kifejtette, hogy tovább kell erősíteni a Románia és Izrael közötti jó és szilárd kapcsolatot, többek közt azzal, hogy együttes ülést tart a két állam kormánya. Elmondta, megtisztelőnek érzi, hogy Romániát képviselheti a jeruzsálemi fórumon, és hangsúlyozta: az ország komoly erőfeszítéseket tesz az antiszemitizmus és intolerancia visszaszorítása érdekében. Ennek érdekében Románia támogatja a holokausztról való ismeretek, valamint a tolerancia oktatását.

Bírálóan nyilatkozott az Európában tapasztalható új antiszemita hullámról és ehhez kapcsolódóan egyes politikusok populizmusáról. Johannis szerint mindkét jelenség „rendkívül káros társadalmunk fejlődésére nézve”, és mindkettő ellen harcolnunk kell. A Kék–Fehér Szövetség elnöke megerősítette, hogy szilárd alapokon állnak a két ország kétoldalú kapcsolatai, és ebben fontos szerepet tölt be a Romániában élő zsidó közösség, valamint az Izraelben élő, Romániából származó közösség.

Benjamin Gantz és Klaus Johannis tárgyalt a Közel-Keleten kialakult helyzetről is. A román államfő szerint az Európai Uniónak aktívabb figyelmet kell fordítania a régióra, és elő kell segítenie a politikai párbeszédet a helyzet hosszú távú rendezése érdekében.

Háromnapos izraeli látogatása során Johannis részt vesz a nemzetközi vezetők fórumán, amelyet a holokauszt-áldozatok emlékére és az Auschwitz-Birkenau-i koncentrációs tábor felszabadításának 75. évfordulójára szerveznek Remembering the Holocaust, Fighting Antisemitism címmel. A World Holocaust Forum Foundation és a Yad Vashem holokauszt-emlékközpont által szervezett nemzetközi fórumot csütörtökön tartják Jeruzsálemben. A fórum célja a holokauszt emlékének megőrzése és az antiszemitizmus és rasszizmus elleni globális harc megerősítése.

HIRDETÉS







EZT OLVASTA MÁR?

X