Muszavi: ne legyen politikai ügy a gépkatasztrófa


-A A+

A Teherán közelében Irán által tévedésből lelőtt ukrán utasszállító repülőgép katasztrófájából nem szabad politikai ügyet csinálniuk azoknak az országoknak, amelyeknek állampolgáraik vannak az áldozatok között – jelentette ki pénteken az iráni külügyminisztérium szóvivője.

„Arra kérünk minden felet: emberiességi ügyekből – főleg egy ilyen tragikus balesetből – ne csináljon politikai kérdést” – mondta Abbász Muszavi, akit az ISNA félhivatalos hírügynökség idézett.

Az az öt külföldi ország, amelynek állampolgárai vannak az áldozatok között – Kanada, Ukrajna, Svédország, Afganisztán, Nagy-Britannia – csütörtökön kinyilvánította: Iránnak kártérítést kell fizetnie az áldozatok hozzátartozóinak, és a világ várja, mi erre Teherán válasza. Képviselőik Londonban alakították ki közös álláspontjukat. Eszerint Iránnak „alapos, független és átlátható nemzetközi vizsgálatot kell lefolytatnia az ügyben”.

Muszavi kijelentette: Irán „minden várakozáson felül” működik együtt ezekkel a külföldi országokkal. Furcsa, hogy a kanadai külügyminisztérium azt kérte Irántól: a kanadai konzul hadd győződhessen meg az áldozatok állampolgárságáról, miközben már minden áldozatot azonosítottak – tette hozzá a szóvivő.

(Nyitókép: Vizsgálat az Iránban lelőtt ukrán égp roncsainál | Fotó: euronews)

HIRDETÉS







EZT OLVASTA MÁR?

X