Orbán Viktor: egy centiméterre voltunk, hogy kilépjünk az Európai Néppártból

Egy centiméterre volt a Fidesz attól, hogy kilépjen az Európai Néppártból (EPP) csütörtökön, mert a pártcsalád többsége "elárult bennünket" - közölte Orbán Viktor miniszterelnök pénteken a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában, miután az Európai Parlament (EP) előző napi strasbourgi ülésén - néppárti szavazatokkal is - elfogadták a jogállamiság magyarországi és lengyelországi helyzetéről szóló határozatot.

A kormányfő, a Fidesz elnöke azt mondta, csak azért nem léptek ki csütörtökön, mert a franciák, a spanyolok és az olaszok "egyértelműen velünk voltak", és a néppárti vitában úgy foglaltak állást, hogy ki kell állni Magyarország mellett. Orbán Viktor ugyanakkor hangsúlyozta, hogy a helyzet így nem maradhat: ha nem áll ki az EPP Magyarország mellett, akkor "nekünk egy új európai, kereszténydemokrata jellegű mozgalmat kell indítani", és "lesznek hozzá szövetségeseink".

 Egy kormányzópárt azért tartozik egy pártcsaládhoz Európában, hogy ha a hazájának szüksége van védelemre, segítségre, akkor legyenek szövetségesei. "De ha a szövetségeseink elárulnak bennünket - mint ahogy többségében egyébként a néppárt is elárult bennünket tegnap -, akkor ott nincs keresnivalónk" - fejtette ki.

Az azonban - folytatta Orbán Viktor -, hogy három komoly ország, a franciák, a spanyolok és az olaszok azt mondják, a magyaroknak van igazuk, ad némi reményt a változásra az EPP-ben. "Fogyatkozó, de még létező reményt. Egyébként ma reggel már nem lettünk volna tagok" - fogalmazott.

Közölte, a témában tárgyalt Sebastian Kurz osztrák kancellárral, találkozni fog a CDU vezetőjével és Angela Merkel német kancellárral, és szeretne beszélni Donald Tusk néppárti elnökkel is, majd "döntést kell hozni". Hangsúlyozta, az biztos, hogy "ez így nem maradhat": ha nem áll ki az EPP Magyarország mellett, akkor "nekünk egy új európai, kereszténydemokrata jellegű mozgalmat kell indítani", és "lesznek hozzá szövetségeseink".

A strasbourgi szavazásról azt is mondta, abban nincs meglepetés, hogy az EP bevándorláspárti többsége - szocialisták, liberálisok, zöldek -, ahová a magyar ellenzék is tartozik, Magyarország ellen szavaznak, gyűlölik ugyanis a magyar bevándorlásellenes álláspontot.

Kijelentette továbbá: az egész ügy mögött az áll, hogy a Soros-hálózat nagyon aktív az EP-ben és az európai politikában. "Az ilyen akciók mögött egyértelműen a Soros-féle hálózat van" - mondta, a világ első számú oligarchájának nevezve Soros Györgyöt, aki "maffiaszerű hálózaton keresztül irányítja a politikai tevékenységét és gyakorol befolyást az európai politikára".

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?