Asztalos Csaba lehet az EU Alapjogi Ügynöksége igazgatótanácsának tagja

Asztalos Csaba, az Országos Diszkriminációellenes Tanács (CNCD) elnöke nyerte azt a versenyvizsgát, amelyet a román külügyminisztérium írt ki az Európai Unió Alapjogi Ügynöksége (FRA) igazgatótanácsi tagságának betöltésére – közölte honlapján hétfőn a tárca. 

Asztalos Csaba az MTI-nek elmondta: tavaly áprilisban pályázta meg az EU-s intézmény Románia számára fenntartott igazgatótanácsi tagságát. A több mint húsz jelölt közül 16-an teljesítették az EU által támasztott szakmai és függetlenségi feltételeket. Közülük a külügyminisztérium és az igazságügyi minisztérium által kinevezett vizsgáztató bizottság választotta ki egy román és angol nyelvű interjú során az igazgatótanács romániai tagját és póttagját. Utóbbi titsztséget Nicolae Voiculescu töltheti be. 

A kiválasztás még a baloldali Dăncilă-kormány idején történt, az eredményt már a jobboldali Orban-kormány külügyminisztériuma hozta nyilvánosságra.

Asztalos Csaba elmondta: ötéves mandátuma azután kezdődik, hogy a kormány is memorandumot fogad el a tisztségről, és ezt hivatalosan is közli a Bécsben székelő ügynökséggel. Hozzáfűzte: az igazgatótanács általában évente két alkalommal ülésezik, de a testületet a megszokott tavaszi és őszi ülésszakon túl is összehívhatják. Feladata az ügynökség stratégiájának kialakítása és jóváhagyása, az ügynökség munkájának felügyelete.

Mint leszögezte, az Országos Diszkriminációellenes Tanácsban (CNCD) is folytatni kívánja a munkát. Április 21-én jár le a CNCD-s mandátuma, és ha meglesz hozzá a politikai támogatása, a romániai intézményben is újabb tanácstagi mandátumra pályázik, magyarázta.

Asztalos Csaba a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) jelöltjeként került a 2002-ben megalakított diszkriminációellenes tanácsba, amelynek elnöki tisztségét 2005 februárja óta tölti be.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?