EP: vizsgálat elindítását helyezik kilátásba Magyarország ellen

Fennáll a kockázata annak, hogy Magyarország súlyosan megsérti az Európai Unió szerződésének második cikkében lefektetett értékeket, ezért a szerződés 7. cikkének 1. pontjában leírt vizsgálat elindítását helyezi kilátásba Magyarország ellen az a jelentéstervezet, amelyet kedden hozott nyilvánosságra az Európai Parlament szabadságjogi bizottságának jelentéstevője, Rui Tavares.

Rui Tavares jelentéstervezetében úgy érvel, hogy a magyarországi "alkotmányos és jogszabályi keretek nagyon rövid időn belüli ismételt módosításainak rendszerszintű és általános trendje, valamint e módosítások tartalma összeegyeztethetetlen" az unió szerződésének 2. cikkében kimondott értékekkel, és arra kéri az Európai Parlamentet, hogy mondja ki, hogy ha ez a trend időben és megfelelő módon nem változik, akkor azt a kockázatot eredményezi, hogy súlyosan sérülnek az unió alapértékei.

A portugál zöldpárti politikus által előterjesztett szöveg arra kéri az EP házbizottságaként működő, úgynevezett elnökök értekezletét, hogy ha a magyar hatóságoknak a jelentésben megfogalmazott ajánlásokra adott majdani válaszai nincsenek összhangban az uniós értékekkel, akkor indítsák el a szerződés hetes cikkének első pontja szerinti vizsgálatot. A 7. cikk 1. pontja még semmilyen szankciót nem helyez kilátásba az adott országgal szemben.

Az unió szerződésének kettes cikke kimondja, hogy a szervezet az emberi méltóság tisztelete, a szabadság, a demokrácia, az egyenlőség, a jogállamiság, az emberi jogok, köztük a kisebbségi jogok tisztelete értékeire épül. A hetes cikk első pontja pedig arról rendelkezik, hogy az uniós intézmények megállapíthatják, hogy "fennáll a világos kockázata annak, hogy egy tagállam súlyosan megsérti a 2. cikkben lefektetett értékeket".

Ennek megállapítását az uniós jog szerint indoklással ellátva kezdeményezheti az Európai Parlament, ha a kezdeményezést a képviselők kétharmada támogatja. Az eljárást kezdeményezheti az Európai Bizottság vagy a tagországok kormányait képviselő tanácsban a tagállamok egyharmada is, az Európai Parlament hozzájárulásával.

A döntést az Európai Unió Tanácsa hivatott meghozni, és ez csak akkor lehetséges, ha a kezdeményezést az érintett országon kívül a tagállamok nyolcvan százaléka támogatja. Mielőtt a tanács meghozná a döntést, a tagállamok kötelesek meghallgatni az érintett ország álláspontját, és ajánlásokat is megfogalmazhatnak számára. A szerződésnek ez a passzusa azt is előírja, hogy a döntés okául szolgáló megállapítások fennállását a tanács köteles rendszeresen ellenőrizni.

A jelentéstervezetet először az EP-bizottságnak, majd az Európai Parlament plenáris ülésének is el kell fogadnia, ezért a szöveg egyelőre nem végleges, és feltehetően még többször is módosul majd.

Kapcsolódók

Kimaradt?