A Zöldek megszavazták a kormánykoalíciót az Osztrák Néppárttal

Megszavazták szombaton a Zöldek rendkívüli kongresszusukon az Osztrák Néppárttal (ÖVP) való kormánykoalíciót, így létrejöhet Ausztria első ilyen kormánykoalíciója nemzeti szinten.

"Eljött az osztrák Zöldek ideje" - hangoztatta Werner Kogler a kongresszus nyilvános ülését megnyitó beszédében, amelyben arra buzdította párttársait, hogy szavazzanak igennel a néppárti-zöld kormánykoalícióra. A koalíció megkötését a 276 küldött 93 százaléka hagyta jóvá a Salzburgban tartott tanácskozáson.

A szavazást megelőző vitában a küldöttek dicséreteket és bírálatokat is megfogalmaztak a kormányprogrammal kapcsolatban. Többen a kompromisszum szükségességét hangsúlyozták, mondván, a tárgyalássorozat nem "kívánságműsor" volt. Mások úgy vélték, hogy a kormányprogramban nem kaptak kellő hangsúlyt a Zöldek által támogatott elképzelések. Egyetértettek ugyanakkor abban, hogy bár a kormányprogram nem nevezhető "ideálisnak", támogatni kell a koalíció megkötését.

A Zöldeknél hagyomány, hogy a fontosabb kérdésekben csak a pártkongresszus megkérdezése után hoznak végleges döntést. A Zöldek országos elnöksége pénteken egyhangúlag szavazta meg a néppárti-zöld kormánykoalíció létrehozását. Az új kormányt az ÖVP vezetője, Sebastian Kurz fogja vezetni, és várhatóan kedden lép hivatalba. Az alkancellár a Zöldek vezetője, Werner Kogler lesz.

A Zöldek mostani szavazásával elhárult az utolsó akadály az elől, hogy megalakulhasson Ausztria első konzervatív-zöld kormánykoalíciója nemzeti szinten. Sebastian Kurz leendő kancellár a szavazást követően gratulált Werner Koglernek az egyértelmű sikerhez. "Örülök a közös kormányzati munkának" - fogalmazott.

Az új kormánykoalíció célja, hogy Ausztria úttörő szerepet töltsön be Európában, nem utolsósorban az éghajlatváltozás terén: a kormánykoalíciós megállapodás értelmében az ország elkötelezte magát amellett, hogy 2040-re klímasemlegessé válik. A tervek között szerepel továbbá a repülőjegyárak növelése, valamint - az arcot teljesen elfedő kendő - burka viselésének tilalma a 14 évesnél fiatalabb lányok számára.

Ausztriában tavaly szeptember végén előrehozott választásokat tartottak, miután a Kurz vezette ÖVP felmondta a koalíciót a radikális jobboldali Osztrák Szabadságpárttal (FPÖ), majd a bécsi parlament megvonta a bizalmat Kurz kormányától. Az ÖVP-FPÖ koalíció azért jutott válságba, mert az FPÖ akkori vezetőjéről, Hans-Christian Strache akkori alkancellárról tavasszal napvilágot látott egy Ibizán titokban rögzített videofelvétel, amelyen Strache nyíltan korrupcióról beszélt, és támogatásért cserébe komoly haszonnal kecsegtető üzleti lehetőségeket ajánlott egy nőnek, aki egy orosz oligarcha rokonának adta ki magát.

Az előrehozott választásokon megerősödött és magabiztos győzelmet aratott az ÖVP, amely a voksok 37,5 százalékát kapta meg. A harmadik helyre befutó FPÖ támogatottsága csaknem 10 százalékponttal, 16,2 százalékra esett vissza, míg a negyedik helyet megszerző Zöldek több mint 10 százalékponttal növelték támogatottságukat, és a voksok 13,9 százalékát szerezték meg.

Kapcsolódók

Kimaradt?