Amerikai demokrata párti elnökjelölt-aspiránsok támadták csaknem egyöntetűen Trumpot

Hét amerikai demokrata párti elnökjelölt-aspiráns támadta csaknem egyöntetűen Donald Trump amerikai elnököt azon az országos televíziós vitán, amelyet csütörtök este Los Angelesben rendeztek.

Ez volt a demokrata elnökjelöltségre pályázók hatodik országos vitája. Az amerikai közszolgálati televízió (PBS) és a Politico című lap szervezésében tartott kétórás verbális összecsapásban Joe Biden volt alelnök, Bernie Sanders vermonti, Elizabeth Warren massachusettsi, Amy Klobuchar minnesotai szenátorok, valamint Pete Buttigieg, az indianai South Bend városka polgármestere, Andrew Yang vállalkozó és Tom Steyer milliárdos befektető vettek részt.

A vitában valamennyien egyetértettek Donald Trump elnök megítélésében. „Vissza kell állítanunk az elnöki poszt tisztességét" - jelentette ki Joe Biden volt alelnök. Biden kifejtette: fő feladatának azt tartja, hogy elmagyarázza a választóknak, szerinte miért nem érdemli meg Donald Trump, hogy újabb négy évig az Egyesült Államok elnöke legyen.

Bernie Sanders vermonti szenátor - mint a korábbi vitákon - ezúttal is azt hangoztatta, hogy szerinte Donald Trump "beteges hazudozó", aki "a modernkori amerikai történelem legkorruptabb kormányát vezeti". Elizabeth Warren massachusettsi szenátor szintén azt állította, hogy a jelenlegi amerikai kormányzat "a közelmúlt történelmének legkorruptabbja", amely - mint fogalmazott - "adócsökkentésekkel és nagyköveti kinevezésekkel fizeti ki a hozzá lojális embereket". „Az elnök nem király" - állapította meg Amy Klobuchar minnesotai szenátor.

Pete Buttigieg polgármester pedig azt fejtegette: nem az a fontos, hogy mi történik majd az elnök elleni impeachment-eljárás szenátusi tárgyalásán. Mint fogalmazott: "rajtunk múlik", Donald Trump legyőzése a 2020 novemberében megrendezendő elnökválasztáson.

Egyedül a New York-i születésű, de ázsiai gyökerű Andrew Yang üzletember hangoztatott eltérő véleményt. „Abba kellene már hagyni, hogy rögeszmésen ezzel az impeachmenttel foglalkozzunk" - hangsúlyozta.

Az elnökjelölt-aspiránsok ezen kívül az eddigi teljesítményeiket ecsetelték vagy éppen egymás teljesítményét vitatták. Szóba került az egészségügy, illetve az egészségbiztosítás ügye és a pénznek a politikában játszott szerepe is. Joe Biden például megvédte az afganisztáni háborút illető álláspontját, azt, hogy mindig az amerikai katonák létszámának növelését szorgalmazta. Amy Klobuchar Buttigieg polgármesteri tevékenységét vitatta, és a Washingtonban tevékenykedő politikustársai eredményességét is kétségbe vonta.

Kapcsolódók

Kimaradt?