Ismét százezerek tiltakoztak a francia kormány nyugdíjreformja ellen


-A A+



Ismét százezrek tiltakoztak a francia nagyvárosokban a nyugdíjreform ellen az elmúlt két hétben a szakszervezetek által meghirdetett harmadik tiltakozó napon kedden, miközben 13. napja közlekedési sztrájk is bénítja az országot. Édouard Philippe miniszterelnök jelezte: továbbra is eltökélt a reform végrehajtásában.

A rendőrség számításai szerint 615 ezren vonultak utcára mintegy ötven városban. A legjelentősebb felvonulást Párizsban rendezték, ahol a rendőrség szerint 75 ezren a szervezők szerint 350 ezren tiltakoztak. A fővárosi megmozdulást kisebb incidensek is megzavarták rendbontók és a rendőrség között, a prefektúra tájékoztatása szerint 27 embert előállítottak, s 3759 embert igazoltattak elővigyázatosságból.

A részvétel csökkenő tendenciát mutat az első, december 5-i 800 ezres felvonuláshoz képest, de a szakszervezetek - amelyek hosszú idő után először ismét egységet mutatnak - a kormányhoz hasonlóan eltökéltek.  

Miközben a kormány kitart a jelenlegi 42 féle nyugdíjrendszernek egységesítése mellett egy pont alapú számítással, a legnagyobb ellenállást a tiltakozók részéről az váltja ki, hogy bár a jelenleg érvényes 62 éves nyugdíjkorhatárt a kormány nem akarja módosítani, de a pontrendszerrel arra késztetné a franciákat, hogy tovább dolgozzanak, s a teljes összegű nyugdíjjogosultsághoz 2027-től a kormányzat a 64 éves kort jelölte meg. Ugyanakkor 64 éves kortól mindenkit alanyi jogon megilletne egy 1000 eurós minimál nyugdíj. A minimál nyugdíj jelenleg nem éri el a 700 eurót.

A legnagyobb francia szakszervezet a CFDT reformpárti, és elviekben támogatja a nyugdíjrendszerek egységesítését, de a főtitkár Laurent Berger úgy vélte, a kormány "átlépte a határvonalat" azzal, hogy 64 évre emelte a teljes jogosultság idejét, ezért csatlakozott a munkabeszüntetéshez, s a keddi tiltakozónapot valamennyi szakszervezet együtt rendezte. A CFDT a 64 éves korhatár, a többi öt szakszervezet viszont a teljes tervezet visszavonását követeli.

Édouard Philippe miniszterelnök azonban egyelőre nem kíván engedni a múlt héten bemutatott reformból, amelyet februárban tervez a parlament elé terjeszteni. „Az eltökéltségem, ahogy a kormányé és a parlamenti többségé is teljes. Az egyetemes rezsim létrehozását, a jövőbeni rendszer egyensúlyának megalkotását és jelenlegi rendszer egyensúlyának helyreállítását illetően is" - fogalmazott a kormányfő, aki szerdán és csütörtökön fogadja a szakszervezetek és a munkáltatói szervezetek képviselőit , hogy egyzetessen az esetleges kompromisszumokról.  

Mindeközben a közlekedésben 13 nappal ezelőtt kezdődött határozatlan idejű sztrájk is folytatódott. Jelentősen a fennakadások továbbra is a vasúti közlekedésben, és Párizsban a közösségi közlekedésben, ahol a metróvonalak fele zárva tart, a buszok is jelentős kimaradásokkal közlekednek, s a párizsi körgyűrűn a reggeli és az esti csúcsforgalmi időkben több száz kilométeres dugók alakulnak ki. Az előrejelzések szerint elképzelhető, hogy akár az év végi ünnepek alatt is folytatódik a munkabeszüntetés.

HIRDETÉS







EZT OLVASTA MÁR?

X