Az amerikai képviselőház elnöke bejelentette a vádirat összeállítását Trump ellen


-A A+

Az amerikai törvényhozás alsóházának elnöke, Nancy Pelosi bejelentette csütörtökön: arra kérte a képviselőház igazságügyi bizottságának elnökét, hogy állítsa össze a vádiratot, amelynek alapján megindíthatják az alkotmányos felelősségre vonási eljárást Donald Trump elnök ellen.

Döntése bejelentésekor Nancy Pelosi úgy fogalmazott: az elnök személyes politikai céljai érdekében, a nemzetbiztonság rovására visszaélt hatalmával, tetteivel súlyosan megsértette az alkotmányt. A törvényhozóknak nincs más lehetőségük, mint a cselekvés, a „demokráciánk a tét” - tette hozzá.         

Mint fogalmazott:„szomorúan, de bizalommal és alázattal, az alapító atyák iránti tisztelettel és Amerika iránti mély szeretettel telve ma arra kérem a bizottsági elnökünket, hogy indítsa meg az impeachment-eljárást”.         

A kongresszusban tartott sajtókonferencián a demokrata párti politikus leszögezte: szerinte a tények vitathatatlanok, Donald Trump a saját politikai céljai érdekében és a nemzet biztonságát, valamint a 2020-as választások tisztaságát kockáztatva visszaélt a hatalmával, amikor visszatartotta az Ukrajnának ígért amerikai katonai segélyt „cserébe azért, hogy politikai vetélytársa ellen (Ukrajnában) vizsgálatot indítsanak”.         

A demokraták vizsgálatainak középpontjában az a feltételezés, majd a képviselőházi meghallgatások nyomán megfogalmazott vád áll, hogy Donald Trump egy Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel júliusban folytatott telefonbeszélgetésekor arra kérte ukrán partnerét: indítson korrupciós vizsgálatot Joe Biden demokrata elnökjelölt-aspiráns és volt alelnök, valamint a fia, Hunter Biden ukrajnai üzleti ügyeiben. Sajtótájékoztatóján Nancy Pelosi arra nem tért ki, hogy mikor kezdődhet meg az impeachment-eljárás.         

Trump is megszólalt

A házelnök bejelentése után a Fehér Ház szóvivője, Stephanie Grisham kijelentette: a demokraták „szégyellhetik magukat”. Hozzáfűzte: „várjuk a tisztességes eljárást a szenátusban”.         

Nem sokkal Pelosi bejelentése előtt Donald Trump amerikai elnök a Twitteren azt írta: „ha meg akarják indítani az impeachment-eljárást ellenem, akkor tegyék meg gyorsan, így tisztességes perünk lehet a szenátusban, és az ország minél előbb visszatérhet a normális kerékvágásba”. Az elnök hozzáfűzte: a demokratáknak nem számít semmi, „megbolondultak”.         

Trump a sajtókonferencia után még egyszer reagált az ügyre. „Győzni fogunk” - írta a Twitteren, utalva a várható impeachment-eljárásra. A mikroblogban megjegyezte: a jó hír az, hogy a republikánusok „soha nem voltak ilyen egységesek”.         

Trump ügyvédje Magyarországon is járt

Az Ukrajnával kapcsolatos hírek sorában a The Washington Post című amerikai lap Kijevből keltezett tudósításában jelentette: Rudy Giuliani, Donald Trump személyes ügyvédje Ukrajnában a Hunter Biden elleni korrupciós vizsgálat egyik kulcsszereplőjével, Andrij Derkacs ukrán parlamenti képviselővel találkozott Kijevben. Az ukrán politikus az újság szerint azt ígérte: korrupcióellenes bizottság felállítását kezdeményezi az ukrán parlamentben.

A The New York Times terjedelmes cikket szentelt Giuliani európai megbeszéléseinek, s ebben meg nem nevezett forrásokra hivatkozva a többi között azt írta: az ügyvéd kedden Budapesten is járt, ahol Jurij Lucenko volt ukrán államügyésszel találkozott. Lucenko még szeptemberben egy interjúban jelezte, hogy kész megjelenni az amerikai képviselőházi bizottságok meghallgatásán. Akkor azt is elmondta: korábban többször is találkozott Giulianival. Összeállításában a The New York Times kitért arra is, hogy Giuliani kedden este az Egyesült Államok magyarországi nagykövetével, David Cornsteinnel vacsorázott. A lap idézte a nagykövetség közleményét, mely szerint a vacsora „magán jellegű” találkozó volt, amelyen a nagyköveten és Giulianin kívül senki más nem vett részt.

HIRDETÉS







EZT OLVASTA MÁR?

X