Számonkérte a „román testvérpártján” a Trianon-törvényt az MSZP elnöke


-A A+

Levélben kért tájékoztatást a Magyar Szocialista Párt (MSZP) elnöke „román testvérpártjától”, a Szociáldemokrata Párttól (PSD) arról a törvénytervezetről, amely nemzeti ünneppé nyilvánítaná a trianoni békeszerződés aláírásának évfordulóját Romániában.

Erről szerdán számolt be a Facebook-oldalán Tóth Bertalan. A magyarországi politikus arra reagált, hogy a tervezetet a PSD egyik szenátora, Titus Corlățean terjesztette be a parlamentbe, és a PSD szavazataival megkapta kedden képviselőház közigazgatási bizottságának ajánlását. A jogszabályt már csak a képviselőház plénumának kell elfogadnia ahhoz, hogy az államfő kihirdesse, és hatályba lépjen.

„A Magyar Szocialista Párt álláspontja szerint Trianon traumáját az Európai Unión belüli valós nemzetegyesítéssel, a határok jelképessé tételével, légiesítésével lehet meghaladni. Emellett szükség van a szomszédos országok pozitív kisebbségpolitikájára és hazánk részéről pedig aktív magyarságpolitikára” – írta bejegyzésében.

 

Tóth Bertalan szerint pártja éppen ezért kiemelt figyelemmel kísér minden olyan fejleményt, amely a határokon kívül élő magyarság életét befolyásolja. „Szövetségesünkkel, az RMDSZ-szel egyetértve úgy gondoljuk, Románia akkor tud erős lenni, ha minden állampolgárára tekintettel van, továbbá képes megtalálni azt az ünnepet, amely nem éket ver az együtt élő nemzetiségek közé, hanem megteremti a feltételeket az egymás elfogadására és tiszteletben tartására” – szögezte le a politikus.

Korodi Attila, az RMDSZ képviselőházi frakcióvezetője korábban a Maszolnak úgy értékelte: a tervezet sértő a romániai magyarság számára, és szembemegy minden olyan törekvéssel, amely a többség és a magyar közösség békés együttélését szolgálja, korlátozva a közös jövő tervezését is. Leszögezte: az RMDSZ határozottan ellenzi a kezdeményezést, és mindent megtesz annak érdekében, hogy a tervezetet mielőbb leszavazza a parlament.

HIRDETÉS







EZT OLVASTA MÁR?

X