Elkészült az impeachment-vizsgálat jelentése: Trump saját érdekeit az országé elé helyezte

Donald Trump amerikai elnök azt hiszi, hogy a hatalmát semmi sem korlátozza – állapította meg az amerikai képviselőház hírszerzési bizottsága kedden nyilvánosságra hozott jelentésében. A bizottság szerint támadhatatlan bizonyítékok állnak rendelkezésre arra vonatkozóan: Trump visszaélt hatalmával, hogy külföldi beavatkozással szerezzen előnyt a 2020-as elnökválasztás befolyásolására.

A jelentés az elmúlt hetekben tartott zárt ajtók mögötti és nyilvános bizottsági meghallgatásokon elhangzottakat összegzi. Az elnök alkotmányos felelősségre vonási eljárásához (impeachment) vezető meghallgatásokat a demokrata párti törvényhozók a Donald Trump és Volodimir Zelenszkij ukrán elnök közötti júliusi telefonbeszélgetés miatt kezdeményezték, mert Trump felvetette, hogy korrupciós vizsgálatot kellene indítani Kijevben a demokraták elnökjelölt-aspiránsa, Joe Biden volt alelnök és a fia, Hunter Biden ukrajnai üzleti ügyeiben.

A bizottsági jelentés a meghallgatásokból azt a következtetést vonta le, hogy Donald Trump fehér házi megbeszéléseket, katonai segélycsomagot és más hivatalos csatornákat is felhasznált, hogy újraválasztásához külföldi segítséget vegyen igénybe.

„Egyértelmű a bizonyíték arra, hogy Trump elnök hivatali hatalmát arra használta fel, hogy nyomást gyakoroljon Ukrajnára a politikai vetélytársa, Joe Biden volt alelnök elleni vizsgálat és annak a már leleplezett összeesküvés-elméletnek a bejelentése érdekében, miszerint a 2016-os elnökválasztási folyamatba nem Oroszország, hanem Ukrajna avatkozott be” – fogalmazott a jelentés nyilvánosságra hozatalakor Adam Schiff, a hírszerzési bizottság elnöke. A jelentés lényegében ezt támasztja alá.

A jelentés, amely több mint százszor utal az alkotmányra, leszögezi, hogy Donald Trump a saját személyes és politikai érdekeit az Egyesült Államok nemzetbiztonsági érdekei fölé helyezve, „felforgatta az Ukrajnával kapcsolatos amerikai külpolitikát, és aláásta nemzetbiztonságunkat”.

Kiemelte a jelentés azt is, hogy Trump lépéseket tett, hogy megakadályozza a külügyminisztérium, a védelmi minisztérium és a Fehér Ház költségvetési hivatala dokumentumainak nyilvánosságra hozatalát, és arra intette a tanúkat, hogy ne tanúskodjanak. Mindezt a jelentés „az impeachment-eljárás akadályozására irányuló példátlan kampánynak” minősítette.

„A fékek és ellensúlyok rendszerét, valamint a kormányzás három ágának belső hatalmi egyensúlyát ért károk hosszan tartóak lesznek, és valószínűleg megváltoztathatatlanok, amennyiben az elnöknek a kongresszussal szemben tanúsított időhúzó játéka ellenőrizetlenül marad” – összegezte álláspontját a jelentés.

A hírszerzési bizottság azonban abban nem foglalt állást, hogy javasolja-e az elnök alkotmányos felmentésére irányuló eljárásának megindítását. Ezt egy másik bizottságra hagyta.

Kapcsolódók

Kimaradt?