FRISSÍTVE – Robbantásos merényletek előkészülete miatt volt börtönben a londoni támadó

FRISSÍTVE: Egybehangzó szombati brit médiaértesülések szerint terrorcselekményért börtönbüntetését töltő elítélt követett el előző nap London belvárosában késeléses merényletet, amelyben ketten meghaltak. A merénylő Usman Khan, akit korábban már elítéltek terrorista támadásért – írta a Sky News a rendőrségre hivatkozva. FRISSÍTÉS: Szombat délután kiderült, hogy az egyik halálos áldozat annak a rehabilitációs programnak a koordinátora volt, amelynek konferenciáján a támadó is részt vett meghívottként, közvetlenül a merénylet elkövetése előtt.

Ahogy azt korábban megírtuk: két embert halálra késelt, hármat megsebesített egy merénylő pénteken kora délután London belvárosában.

A BBC televízió és több brit lap egyaránt úgy tudja, hogy az elkövetőt – akit a péntek délutáni támadás után a rendőrök agyonlőttek – próbaidőre helyezték szabadlábra, és elektronikus azonosítót is viselt magán.

A támadás a London hídon történt, a brit főváros pénzügyi központjában, a Cityben, a londoni halárusok ősi céhének ma már elsősorban ceremoniális célokat szolgáló díszes épülete, a Fishmonger's Hall mellett. Egyöntetű médiaértesülések szerint a támadás összefügghetett a helyszínnel, mivel az épületben éppen egy büntetőjogi tudományos rendezvény zajlott a Cambridge-i Egyetem hallgatói és egykori elítéltek részvételével. A The Times című konzervatív brit napilap forrásai úgy tudják, hogy a támadó maga is hivatalos volt az eseményre, ahol megosztotta volna a börtönbeli rehabilitációs programokról szerzett tapasztalatait a résztvevőkkel.

A lapoknak nyilatkozó biztonsági szakértők tudomása szerint a merénylő kapcsolatban állt szélsőséges iszlamista csoportokkal, és a bűnüldöző hatóságok már korábban is ismerték. A merénylő Usman Khan, akit korábban már elítéltek terrorista támadásért – írta a Sky News a rendőrségre hivatkozva.

Mindezt hivatalosan egyelőre nem erősítették meg, de Boris Johnson brit miniszterelnök péntek este a BBC-nek nyilatkozva kijelentette: régóta az a véleménye, hogy hibás eljárás az elítélt bűnözők idő előtti szabadlábra helyezése. „Nagyon fontos lenne, hogy erről leszokjunk, és kikényszerítsük a veszélyes bűnözőkre, különösen a terroristákra kirótt megfelelő büntetetések végrehajtását" – fogalmazott a brit kormányfő.

Két halott, három sérült

Cressida Dick, a Scotland Yard főparancsnoka pénteken késő este tartott rövid sajtótájékoztatóján hivatalosan megerősítette a két halálos áldozatról szóló, a brit médiában nem sokkal korábban megjelent értesüléseket, és közölte, hogy a támadásban hárman megsérültek. 

A londoni rendőrség vezetője a gyanúsított, a sérültek, illetve a halálos áldozatok kilétéről nem árult el részleteket. Kijelentette: tart az áldozatok azonosítása, és a hatóságok mindenekelőtt a hozzátartozókat akarják felkutatni és értesíteni.

Nem hivatalos médiaértesülések szerint a támadásban egy férfi és egy nő halt meg, az egyik sérült állapota válságos, de stabil. A másik sérült súlyosan, a harmadik könnyebben sebesült meg a merényletben.

A Scotland Yard főparancsnokának tájékoztatása szerint a rendőrök az első bejelentéstől számítva öt percen belül a helyszínen voltak és agyonlőtték a támadót.

 

A hatóságok terrorcselekménynek nyilvánították a támadást, és a vizsgálatot a Scotland Yard terrorelhárítási parancsnoksága irányítja.

Neil Basu, a parancsnokság vezetője péntek esti tájékoztatóján elmondta: a gyanúsítotton olyan mellényt találtak, amilyent öngyilkos robbantást elkövető merénylők használnak, de a vizsgálat eddigi eredményei szerint a mellény nem tartalmazott valódi robbanószert.

Robbantásos merényletek előkészülete miatt volt börtönben

Robbantásos merényletek előkészülete és dzsihadista kiképzőtábor létrehozásának terve miatt volt börtönben a Londonban elkövetett pénteki késeléses támadás gyanúsítottja, a 28 éves Usman Khan, akit tavaly helyeztek feltételesen szabadlábra.

Szombat délután kiderült, hogy az egyik halálos áldozat, a 25 éves Jack Merritt annak a rehabilitációs programnak a koordinátora volt, amelynek konferenciáján a támadó is részt vett meghívottként, közvetlenül a merénylet elkövetése előtt.

Az elkövetőt, Usman Khant 2013-ban ítélték jogerősen 16 évi börtönre, azzal a kikötéssel, hogy minimum 8 év letöltése után kerülhet feltételesen szabadlábra. A rendőrségi tájékoztatás szerint azonban Khant már tavaly decemberben szabadlábra helyezték próbaidőre. A The Times című konzervatív brit napilap szombati értesülése szerint Usman Khan ennek fejében vállalta, hogy folyamatosan elektronikus azonosító és nyomkövető eszközt visel magán.

Boris Johnson brit miniszterelnök szombaton „értelmetlennek” nevezte, hogy a brit büntetés-végrehajtási törvény lehetővé teszi a súlyos bűncselekményekért elítéltek idő előtti szabadlábra helyezését. Johnson egyenes utalást tett arra, hogy a kormány megváltoztatja a feltételes szabadlábra helyezés büntetőjogi szabályozását.

Johnson már előző nap, nem sokkal a merénylet után adott nyilatkozatában is azt mondta: régóta az a véleménye, hogy hibás eljárás az elítélt bűnözők idő előtti szabadlábra helyezése. „Nagyon fontos lenne, hogy erről leszokjunk és kikényszerítsük a veszélyes bűnözőkre, különösen a terroristákra kirótt büntetetések végrehajtását" – fogalmazott.

(Nyitókép forrása: The Sun)

Kapcsolódók

Kimaradt?