Átvette az Európai Tanács vezetését Charles Michel

Charles Michel korábbi belga kormányfő átvette pénteken az uniós tagországok állam-, illetve kormányfőit tömörítő Európai Tanács vezetését a lengyel Donald Tusktól. Charles Michel hivatalosan december elsején, vasárnap lép hivatalba.

Az Európai Tanács épületében tartott pénteki eseményen Donald Tusk – miután átadta utódjának az uniós csúcstalálkozók elnöki posztját jelképező harangot – beszédében hangsúlyozta, hogy elnöksége ideje alatt legfőbb feladatának az Európai Unió egységének biztosítását tartotta.

„Európa a világ legjobb helye. Amely régóta a szabadság és a jogállamiság kontinense, amelyet a történelméért és kulturális örökségéért felelős emberek népesítenek be" – fogalmazott. Reményét fejezte ki, hogy utódja minden eszközt megragad Európa egységének és az unió közös érdekeinek megőrzése érdekében az Európában és a világban jelentkező kihívások között.

Charles Michel beszédében azt hangsúlyozta, hogy az elnöki poszt betöltése nagy felelősséggel járó megtiszteltetés számára. Köszönetet mondott Tusknak, hogy példamutató módon volt igaz harcosa Európa érdekeinek. Munkájának eredménye és hatékonysága azt mutatja, hogy mindig a célra kell összpontosítani – mondta. Kijelentette, kiváltság az európai polgárok szolgálata, amelyet elsősorban az unió egységnek megőrzése jelent. Feladatát párbeszédre nyitottan, hidakat építve, a tagállamokkal együttműködve fogja végezni egy működőképes európai egység érdekében – hangoztatta.

„Ma új fejezet nyílik. Számíthatnak rám, mindent megmozgatok annak érdekében, hogy minden európai szolgálatára legyek" – tette hozzá.

Az uniós tagállamok júliusban választották meg az Európai Tanács elnökévé az akkori belga miniszterelnököt, a liberális Charles Michelt. Az Európai Tanács elnökének megbízatása két és fél évre szól, és egyszer újraválasztható.

Kapcsolódók

Kimaradt?