Egyre feszültebb a viszony Kína és az USA között

Kína azonnal a belügyeibe való súlyos beavatkozásnak minősítette, hogy Donald Trump amerikai elnök szerdán aláírta a hongkongi tüntetőket támogató törvényt.

Azt tanácsoljuk az Egyesült Államoknak, hogy ne cselekedjen önhatalmúlag, különben Kína határozott ellenlépéseket tesz, és minden következményt Washingtonnak kell majd viselnie. Tudatosítanunk kell az amerikai féllel, hogy Hongkong Kínáé, ügyei csakis kínai belügyek, és semmilyen külföldi kormánynak vagy erőnek nincs joga ebbe beavatkozni – olvasható a kínai külügyminisztérium nyilatkozatában. Hozzátették: a törvény jól mutatja az Egyesült Államok "sötét törekvéseit és egyeduralkodói hajlamát".

Peking azzal vádolja Washingtont, hogy erőszakos bűnözőket támogat Hongkongban és aláássa az egy ország, két rendszer alapelvet. A kifogásolt törvény előírja, hogy az amerikai kormányzat Hongkong helyzetét rendszeresen, évenként vizsgálja felül mind pénzügyi, mind emberi jogi szempontból, és megbízza az Egyesült Államok elnökét, hogy szankciókat szabjon ki azokra, akik csorbítják az emberi jogokat a különleges közigazgatási területen.

Az egy ország, két rendszer elve mentén Kínán belül különleges közigazgatási státust élvező Hongkongban a hét végén tartottak helyi választásokat, amelyeken a demokráciapárti jelöltek elsöprő sikert arattak.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?