Oleh Szencov átvette a tavalyi évi Szaharov-díjat az Európai Parlamentben

Átvette a tavalyi évi Szaharov-díjat Oleh Szencov az Európai Parlament (EP) keddi plenáris ülésén, köszönőbeszédében az oroszországi fogságából nemrég szabadult ukrán filmrendező a moszkvai kormány  militarista” hozzáállását bírálta.

„Ön kiállt az elvei és meggyőződése mellett, és saját szabadságával kellett fizetnie érte. Soha senkinek nem szabadna az elvei miatt büntetés áldozatául esnie” – jelentette ki David Sassoli, a képviselőtestület elnöke.

Szencov óriási megtiszteltetésnek és egyben felelősségnek nevezte a kitüntetést, s kiemelte, hogy az minden ukráné, aki oroszországi politikai bebörtönzött volt, vagy most az. Hozzátette, nagyon fontos, hogy az Európai Unió védelmezi az olyan alapvető értékeit, mint a demokrácia, valamint óva intette a közösséget attól, hogy békülékeny politikát folytasson Oroszországgal. „Nem bízom Vlagyimir Putyinban, és önöknek sem szabadna. Az oroszok nem akarnak békét a Donyec-medencében, nem akarnak békét Ukrajnában, térdre akarnak bennünket kényszeríteni, és a saját módszereik alapján kívánják irányítani Európát, de ezt nem engedhetjük meg" - hangsúlyozta. „Amikor valaki arról beszél, hogy baráti kezet kellett nyújtani Putyinnak, akkor emlékezzenek a háború 13 ezer ukrán halottjára” – fogalmazott.

A rendezőt 2015-ben 20 évnyi börtönbüntetésre ítélték terrorcselekmények előkészítésének vádjával, miután egy évvel korábban őrizetbe vették az Oroszország által Ukrajnától önkényesen elcsatolt Krím félszigeten, ahonnan Szibériába hurcolták. Szencov nem ismerte el bűnösségét. Kijev szerint koholt vádak alapján ítélték el.

Több mint öt évig tartó szabadságvesztése során a férfi hosszú hónapokon át éhségsztrájkot folytatott, mígnem szeptemberben egy orosz-ukrán fogolycsere keretében más rabokkal együtt szabadon bocsátották. Az 50 ezer euróval járó, idén 31. alkalommal kiosztott díjat Ilham Tohti ujgur kisebbségjogi aktivista kapja, a decemberi plenáris ülésen.

A Nobel-békedíjas Andrej Szaharov orosz atomfizikusról elnevezett kitüntetést 1988 óta minden évben olyasvalakinek ítélik oda, aki jelentős erőfeszítéseket tesz, nagy áldozatokat vállal az emberi jogokért, a gondolatszabadságért és a demokráciáért folytatott küzdelemben..

Kapcsolódók

Kimaradt?