Az izraeli államfő felajánlotta a kormányalakítás lehetőségét a kneszet összes képviselőjének


-A A+

Reuven Rivlin izraeli elnök az ország történetében először felajánlotta a kormányalakítás lehetőségét a parlament (kneszet) százhúsz képviselőjének, és lelkiismeretükre hivatkozva felszólította őket, hogy egyéni érdekeiket félretéve az ország javára döntsenek - jelentette a Jediót Ahronót című újság honlapja, a ynet csütörtökön.

„Politikai sorsotok nem fontosabb, mint a kórházban lévő idős asszony, a gyógypedagógiai iskolák, a déli határvidéken élő emberek sorsa. A következő 21 napban nem lesz semmilyen blokk vagy párt, mindenkinek arra a kérdésre kell felelnie a saját lelkiismerete alapján, hogy mi az ő kötelessége Izraellel és polgáraival szemben” – mondta Rivlin a kneszet plenáris üléstermében tartott beszédében.

Az államfő arra utalt, hogy a közel egyéves, kormány nélküli, illetve a kneszet tavalyi feloszlatása óta működő átmeneti kormány alatti időszakban jelentős gondok merültek fel a közintézmények működésében, mert nem volt olyan jogi hatóság, amely jóváhagyhatta volna költségvetésüket, vagy mert nem tudták meghozni érdekükben a szükséges törvényeket.

Miután sem a jobboldali Likudot vezető Benjámin Netanjahu, sem a legtöbb képviselői mandátumot elnyert Kék-fehér ellenzéki centrista párt vezetője, Beni Ganz nem tudott többségi kormányt alakítani az erre kapott huszonnyolc nap alatt, csütörtöktől három hétig bármely törvényhozó megpróbálhatja megszerezni a kneszet többségének támogatását, és új kormányt alakíthat. Ha ez december 11-ig senkinek sem sikerül, akkor harmadik alkalommal írnak ki új, előrehozott parlamenti választásokat Izraelben. Csütörtökön Gideon Szaár, Netanjahu legjelentősebb párton belüli riválisa felszólította a Likud vezetőségét, hogy az új választások kiírása esetén tartsanak előválasztást a párton belül. „Meg kell határozni az előválasztások időrendjét. Támogatom Netanjahu erőfeszítéseit az új kormány megalakítására, de ha kudarcot vall, egyáltalán nem világos, hogy legközelebb miként sikerülhet neki. Szerintem én képes vagyok a kormányalakításra, egyesíteni tudom az országot és népét" - mondta a legnépszerűbb Likud-politikusok közé tartozó Szaár.

Izraelben először áprilisban tartottak előrehozott parlamenti választásokat, amelyek után Benjámin Netanjahu nem tudott kormányt alakítani, és egy későbbi jobb eredmény reményében megszavaztatta a kneszet feloszlatását, és szeptemberre új választások kiírását. Szeptemberben is Netanjahu kapott elsőként lehetőséget a kabinet létrehozására, de nem sikerült megszereznie a honatyák többségének támogatását. Novemberben a Kék-fehér párt élén álló Beni Ganz kísérelhette meg a kormányalakítást, de neki sem sikerült többséget szereznie, emiatt szerdán visszaadta a megbízatását Rivlin államfőnek.

HIRDETÉS







EZT OLVASTA MÁR?

X