Keményen üzent a Fidesznek Donald Tusk, az Európai Néppárt új elnöke


-A A+

Donald Tusk volt lengyel miniszterelnököt választotta meg elnökének az Európai Néppárt (EPP) szerda este a tisztújító kongresszusán, Zágrábban. Az Európai Tanács leköszönő vezetője határozott fellépést ígért azokkal szemben, akik nem tisztelik a jogállamiságot, populista szólamokat hangoztatnak, és akik a migrációs válság idején kerítést építenek és migránsellenes propagandát gyártanak. Bár a Fideszt nem nevezte meg, üzenete elsősorban az EPP-tagságát felfüggesztő magyar kormánypártnak szólt.

Donald Tusk azt mondta: az EPP elnökeként harcolni fog a populizmust ellenző szavazók voksaiért. Hozzátette: öt év után belefáradt abba, hogy ő legyen Európa első számú bürokratája. "Kész vagyok harcolni, készek Önök is?" - tette fel a kérdést a résztvevőknek.

Tusk szerint a félelem fontos szerepet játszik a politikában. A migránsválság, valamint az elmúlt évek terrortámadásai miatt az emberek a biztonság érzését keresik. A szavazók szívét ezért könnyen elnyerik azok, akik azt kiabálják, hogy "álljanak fel, tegyék az országot újra naggyá és szerezzék vissza az irányítást" - mondta a lengyel politikus. Hozzátette: csak azoknak van joguk kormányozni, akik akarnak és tudnak biztonságérzetet nyújtani az embereknek, megőrizve egyidejűleg a szabadságukat és jogaikat.

Kijelentette: semmiképpen nem szabad átengedni a biztonság és a rend ügyét azoknak a populistáknak, manipulátoroknak és autokratáknak, akik elhitetik az emberekkel, hogy a szabadság nem járhat kéz a kézben a biztonsággal, a határok és a területek védelme pedig a liberális demokráciával és a jogállamisággal.

"Az olyan értékeket, mint a polgári szabadságjogok, a jogállamiság és a tisztességes nyilvános viselkedés, nem fogjuk feláldozni a biztonság és a rend oltárán, mert erre nincs szükség" - hangoztatta. Figyelmeztetett: azok, akik ezt nem tudják elfogadni, "de facto ki lesznek zárva a pártcsaládból".

A lengyel kormányfő megvédte a Fideszt. Donald Tusk elvont, megfoghatatlan érveket használt, amikor az európai populistákról beszélt, olyan érveket, amelyekkel nehéz vitatkozni - reagált a pártcsalád elnökévé megválasztott politikus szavaira Mateusz Morawiecki. Tusk azon kijelentéséről, hogy az európai biztonság és a rend ügyét nem szabad átengedni "a populistáknak, a manipulátoroknak és az autokratáknak", Morawiecki leszögezte: amikor azt hallja, hogy Brüsszelben valaki populistákról beszél, az olyan, mint amikor valakinek nincsenek valódi érvei, hanem csupán elvont, megfoghatatlan érvei, amelyekkel nehéz vitába szállni.

Elsöprő többséggel választották meg

A lengyel politikust 491 igen, 37 nem és 12 érvénytelen szavazat mellett választották meg a párt elnöki posztjára, ő volt az egyetlen jelölt. Tusk Joseph Daul francia politikus helyét vette át, aki 2013 óta töltötte be az EPP elnöki tisztségét.

A kétnapos kongresszusnak több mint 40 országból 2000 résztvevője van. Az eseményre több miniszterelnök és államfő is érkezett, többek között Angela Merkel német kancellár és Ursula von der Leyen, az Európai Bbizottság következő elnöke.

 A kongresszus csütörtökön tíz alelnököt is választ, amelyre 12 jelölés érkezett: David McAllister (Németország), Helen McEntee (Írország), Siegfried Muresan (Románia), Averof Neofytou (Ciprus), Petteri Orpo (Finnország), Franck Proust (Franciaország), Paulo Rangel (Portugália), Ivan Stefanec (Szlovákia), Antonio Tajani (Olaszország), Esther de Lange (Hollandia), Mariya Gabriel (Bulgária) és Johannes Hahn (Ausztria) személyében.

 Az Európai Néppárt a legbefolyásosabb jobbközép, európai szintű politikai erő: a szervezetnek 39 országból 74 párt a tagja, jelenleg ők adják az Európai Bizottság és az Európai Tanács elnökét is, 17 uniós és 6 unión kívüli ország állam- vagy kormányfője néppárti. Az Európai Parlament legnagyobb frakcióját is az Európai Néppárt adja.

A Fidesz tagságáról nem szavaznak

Az Eurológus szerint a Fidesz és az Európai Néppárt viszonyát át fogja alakítani, hogy az Orbán Viktor magyar kormányfőt kifejezetten kedvelő francia Joseph Dault a lengyel ellenzék egyik vezéralakja, Donald Tusk váltja az elnöki poszton. Ám a magyar kormánypárt néppárti tagsága ugyanolyan megosztó kérdés marad a EPP-ben, mint a zágrábi kongresszus előtt volt.

Mint ismert, a Fidesz tagságának felfüggesztése után abban egyeztek meg a Néppártban, hogy a felállítanak egy háromfős vizsgálóbizottságot, amely jelentést készít, és javaslatot tesz a Fidesz sorsával kapcsolatban. A belga Herman Van Rompuyt, az Európai Tanács volt elnökét, Hans-Gert Pöttering egykori EP-elnököt és Wolfgang Schüssel volt osztrák kancellárt és nevezték ki a „bölcsek tanácsába”.

A „bölcsek tanácsának” a tervek szerint októberre kellett volna elkészítenie a jelentését, hogy novemberben Zágrábban a Fidesz tagságáról is szavazhassanak. Ám végül maga a Néppárt hosszabbította meg az eljárást, mert nem szerették volna, ha a néppárti elnök megválasztásáról és egyéb stratégiai kérdésekről elvonja a figyelmet a Fidesz sorsa.

HIRDETÉS







EZT OLVASTA MÁR?

X