Halálos késelés Párizsban: a francia belügyminiszter nem mond le

Christophe Castaner francia belügyminiszter vasárnap elismerte, hogy a párizsi rendőr-főkapitányságon három nappal ezelőtt négy áldozatot követelő késes ámokfutás rávilágított arra, hogy történtek „hiányosságok” az iszlamista támadó kiszűrésében, de jelezte, nem kíván lemondani.

„Természetesen történtek hiányosságok. Természetesen történtek működési zavarok” – mondta a belügyi tárca vezetője a TF1 kereskedelmi televízióban három nappal azután, hogy a rendőrség hírszerzési igazgatóságán egy 45 éves informatikus konyhakéssekkel megölte négy kollegáját. 

Castaner elmondta: tény, hogy az első vizsgálatok arra derítettek fényt, hogy Michael Harponról a környezete tudta, egyetértett a muzulmán vallás nevében elkövetett egyes bűntettekkel, azt állította, hogy „megérti” a Charlie Hebdo szatirikus hetilap szerkesztősége ellen 2015 januárban elkövetett, 12 áldozatot követelő dzsihadista támadás elkövetőit, de erről az informatikus közvetlen kollegái nem tettek jelentést a feletteseknek. Egy, az iszlamista radikalizálódással foglalkozó nyomozó felkereste az informatikus kollegáit és „határozottan megkérte őket, hogy tegyenek hivatalos jelzéseket a főnökeik felé”, de ez végül nem történt meg. A miniszter szerint ez súlyos működési zavarokra utal. 

A jobboldali ellenzék szombaton jelezte: jövő héten parlamenti vizsgálóbizottság felállítását kezdeményezi annak kivizsgálására, hogyan dolgozhatott egy ilyen ember a párizsi prefektúra hírszerzési igazgatóságán, ahol olyan érzékeny adatokat dolgoznak fel, mint a terrorizmussal kapcsolatos információk. A jobbközép Köztársaságiak nemzetgyűlési csoportja egyértelműen Christophe Castaner belügyminiszter lemondását követeli, aki a támadást követően még azt mondta: rendőrségi kollegái soha nem észleltek aggodalomra okot adó viselkedési zavart korábban Mickael Harponnál.

„Továbbra is azt állítom, hogy semmilyen jelzés nem volt a támadó hivatalos dossziéjában, amely arra utalt volna, hogy radikalizálódhat. Megismételem és sajnálattal mondom, miután amennyiben valamilyen jelzés lett volna, elkerülhettük volna az egészet” – fogalmazott a miniszter, aki szerint „politikai pert” indítottak ellene azok, akik az ő alkalmasságát kérdőjelezik meg, és a lemondását követelik. „Hogy felmerül-e a lemondás kérdése? Nem” – jelentette ki Castaner, aki a miniszterelnök teljes bizalmát élvezi. Edouard Philippe kormányfő egy vasárnapi lapinterjúban kizárta a belügyminiszter távozását. 

A 45 éves támadó – akit a helyszínen agyonlőttek – 2003 óta dolgozott a rendőrség hírszerzési igazgatóságán, konyhakésekkel gyilkolt csütörtökön. Eleinte a párizsi ügyészség még szándékos emberölés és emberölési kísérlet ügyében indított vizsgálatot, a francia terrorelhárítási ügyészég csak pénteken vette át az ügyet a bűnügyi nyomozók által addig gyűjtött bizonyítékok alapján. Tette ezt azután, hogy kihallgattak a támadó környezetéből több személyt, köztük felségét is, illetve megvizsgálták mobiltelefonját.

Kapcsolódók

Kimaradt?