Jeremy Corbyn lemondásra szólította fel Boris Johnsont

Távozásra szólította fel Boris Johnson konzervatív párti brit miniszterelnököt Jeremy Corbyn, a legnagyobb ellenzéki erő, a Munkáspárt vezetője, miután a brit legfelsőbb bíróság keddi végzésében törvénysértőnek, alkotmányjogi szempontból semmisnek mondta ki a londoni parlament ülésszakának lezárását.

A legfelsőbb bíróság kimondta, hogy a parlamenti ülésszak következésképpen nincsen felfüggesztve, tehát jelenleg is tart. Az ülésszak lezárását Johnson kezdeményezte II. Erzsébet királynőnél.

A keddi legfelsőbb bírósági határozat szerint már az uralkodónak az ülésszak lezárására tett indítvány is törvénysértő volt, mivel észszerű indokok nélkül akadályozta a parlamentet alkotmányos funkcióinak ellátásában.

Jeremy Corbyn a Munkáspárt Brightonban zajló éves kongresszusán, a végzésre reagálva kijelentette: pozíciójának átgondolására biztatja Boris Johnsont, abból a célból, hogy ő legyen minden idők legrövidebb ideig hivatalban lévő brit miniszterelnöke.

 

Kapcsolódók

Kimaradt?