Európai Bizottság: a brit kormány módosítási javaslatokat nyújtott be

Írásbeli javaslatokat nyújtott be a brit kormány az Európai Unió és az Egyesült Királyság között megkötött, de nem ratifikált kiválási szerződés módosítására - közölte az Európai Bizottság szóvivője csütörtökön.

Mina Andreeva arról számolt be, hogy London csütörtökön megküldte több javaslatát a brüsszeli testületnek. „Dokumentumok érkeztek az Egyesült Királyságtól, és ezek alapján ma és holnap technikai megbeszéléséket fogunk folytatni a vámokra, a késztermékekre, illetve az egészségügyre és növényegészségügyre vonatkozó szabályok bizonyos aspektusairól” – tájékoztatott.

A brit javaslatokról egyelőre azonban nem árult el további részleteket, mondván, még nem volt idő a részletes tanulmányozásukra.

Antti Rinne, az EU soros elnökségét betöltő Finnország kormányfője szerdán kijelentette, hogy szeptember 30-ig várják az írásbeli javaslatokat a szigetországtól, különben szerinte „ennyi volt”, ugyanis az október 31-re tervezett kilépésig már nem lenne másképp elég idő a tárgyalásokra. Ezzel kapcsolatosan Andreeva leszögezte, hogy nincs hivatalos határidő a javaslatok megküldésére, de gyorsan fogy az idő, minden nap számít. Utalt arra is, hogy erre még az október 17-18-i, „mérföldkőnek” számító EU-csúcs előtt szükség lenne.

Pénteken Brüsszelbe látogat Stephen Barclay, a brit kormány Brexit-ügyi minisztere, hogy Michel Barnier illetékes uniós főtárgyalóval egyeztessen.

Kapcsolódók

Kimaradt?