A román biztosra bízta a „közlekedési tárcát” az Európai Bizottságban Ursula von der Leyen


-A A+

A közlekedésért felel majd Rovana Plumb román biztos – közölte kedden az Európai Bizottság elnöke. Ursula von der Leyen a testület hivatalosnak tekintett névsorát és a biztosok portfólióját ismertette Brüsszelben. Az Európai Bizottság összetételéről még az Európai Parlamentnek is szavaznia kell.

A holland Frans Timmermans, a dán Margrethe Vestager és a lett Valdis Dombrovskis is úgynevezett ügyvezető-alelnök lesz a novemberben hivatalba lépő Európai Bizottságban - jelentette be Ursula von der Leyen megválasztott elnök kedden Brüsszelben.

Az új testületben nyolc alelnök lesz, közülük a három ügyvezető-alelnök kettős funkciót lát majd el, egyrészt felelősek lesznek a meghirdetett munkaprogramban szereplő három kulcstéma valamelyikéért, másrészt biztosi feladatokat is betöltenek. 

Timmermans koordinálja majd az európai zöld megállapodással kapcsolatos munkát, ő lesz felelős a klímapolitikáért is. Vestager koordinálja majd a digitális kornak megfelelő Európa programját, és egyúttal továbbra is betölti majd a versenyjogi biztosi posztot. Dombrovskis koordinálja majd az emberközpontú gazdasággal kapcsolatos tevékenységeket, és egyszersmind ő lesz a pénzügyi szolgáltatásokért felelős biztos. Trócsányi László magyar biztosjelöltnek a bővítés- és szomszédságpolitikáért felelős tárcát szánja az Európai Bizottság megválasztott elnöke

A bejelentett három ügyvezető-alelnök mellett öt "szimpla" alelnök lesz az új testületben. Egyikük a spanyol Josep Borrell, aki az Európai Unió kül- és biztonságpolitikai főképviselője lesz. Mellette a cseh Vera Jourová az "értékek és átláthatóság", a görög Margarítisz Szkínász az "európai életmód védelme", a szlovák Maros Sefcovic az "intézményközi kapcsolatok és tervezés", míg a horvát Dubravka Suica a "demokrácia és demográfia" nevű portfóliót kapta. Ez azt jelenti, hogy a nyolc alelnöki pozíció közül négy a dél- és a kelet-közép-európai régiónak jutott. 

Kiegyensúlyozott, agilis, modern bizottságot akar

"Ez a csapat meghatározza az európai utat: határozottan fellépünk az éghajlatváltozás ellen, erősítjük az Egyesült Államokkal fennálló partnerségünket, meghatározzuk kapcsolatainkat egy autonómabb Kínával, és megbízható szomszédok leszünk, például Afrika számára" - ismertette elképzeléseit Ursula von der Leyen. Hozzátette: csapatának "meg kell őriznie globális értékeinket és szabványainkat".

"Azt akarom, hogy a Bizottság kiegyensúlyozott, agilis és modern legyen. Ennek a csapatnak most el kell nyernie a Parlament bizalmát. A bizottságom egy, a fenntartható politikákkal foglalkozó geopolitikai bizottság lesz, és azt akarom, hogy az Európai Unió (EU) a többoldalúság őrzője legyen, mert tisztában vagyunk azzal, hogy erősebbek vagyunk azáltal, hogy együtt valósítjuk meg azt, amit külön-külön nem tudnánk megtenni" - tette hozzá Ursula von der Leyen.

Rovana Plumb európai parlamenti képviselőről (a Szocialisták és Demokraták csoportjának alelnökéről) az EB közleménye megemlíti, hogy hazájában korábban volt már környezetvédelmi miniszter, munkaügyi miniszter, az európai alapokért felelős miniszter, oktatási miniszter és közlekedési miniszter.

HIRDETÉS







EZT OLVASTA MÁR?

X