FRISSÍTVE - A két román jelölt közül Rovana Plumbot szemelte ki biztosnak Ursula von der Leyen

Közzétette hétfőn az Európai Bizottság kijelölt elnöke az általa kiválasztott biztosok névsorát. Románia két jelöltje közül Rovana Plumbra esett Ursula von der Leyen választása. A bizottság összetételéről még az Európai Parlamentnek is szavaznia kell. FRISSÍTÉS: Az ellenzék nem támogatja Rovana Plumb biztosi jelölését.

A hivatalos brüsszeli tájékoztatás szerint  a portfóliók tervezett elosztásának ismertetésére még egy napot várni kell. A közlemény emlékeztet: von der Leyen az utóbbi hetekben egyeztetéseket folytatott a november elején hivatalba lépő testületbe jelölt személyekkel.

A biztosok hétfőn közzétett listája nem tartalmaz meglepetéseket, mivel a nevek különböző forrásokból már korábban ismertté váltak, szakértők szerint a tárcák elosztása lesz igazán érdekes.A volt német védelmi miniszter a nemek egyensúlyára törekedett, amelyet majdnem sikerült is elérni, a jelöltek között ugyanis - rajta kívül - tizenkét nő és tizennégy férfi van.

Ez lenne Ursula von der Leyen csapata

A Brüsszelben kiadott lista szerint a román jelölt Rovana Plumb, a magyar jelölt Trócsányi László. A román kormány két biztosjelöltet javasolt Ursula von der Leyennek, a másik Dan Nica volt. A legnagyobb ellenzéki erő, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) korábban felszólította a miniszterelnököt, hogy vonja vissza a két jelölést, mert mind Rovana Plumb, mind Dan Nica feddhetetlenségével szemben aggályok merülnek fel.

A jelenlegi bizottság nyolc tagját jelölték újra: a bolgár Marija Gabrielt, az ír Phil Hogant, a lett Valdis Dombrovskist és az osztrák Johannes Hahnt, a holland Frans Timmermanst és a szlovák Maros Sefcovicot, illetve a dán Margrethe Vestagert és a cseh Vera Jourovát.

Jelen állás szerint Belgium Didier Reynders-t, Ciprus Sztella Kiriakidészt, Észtország Kadri Simsont, Finnország Jutta Urpilainent, Franciaország Sylvie Goulard-t, Görögország Margarítisz Szkínászt, Horvátország Dubravka Suicát, Lengyelország Janusz Wojciechowskit, Litvánia Virginijus Sinkeviciust, Luxemburg Nicolas Schmittet, Magyarország Trócsányi Lászlót, Málta Helena Dallit, Olaszország Paolo Gentilonit, Portugália Elisa Ferreirát, Szlovénia Janez Lenarcicot, Svédország pedig Ylva Johanssont jelölte.

Németországot maga Ursula von der Leyen, Spanyolországot pedig Josep Borrell képviseli, aki már a magáénak tudhatja az EU kül- és biztonságpolitikai főképviselői posztját.

Az október végi kilépésre készülő Egyesült Királyság bejelentette, hogy nem delegál tagot az Európai Bizottságba, és ezért nem is nevez meg jelöltet. Szakemberek szerint ugyanakkor az éles nyilatkozatok ellenére könnyen elképzelhető újabb halasztás, és ez esetben egyféle jogi dilemma lép fel, amelyet esetleg Julian King mostani brit uniós biztos ideiglenes kinevezése oldhatna fel.

Az EP elé kerül a lista

A meghallgatások szeptember végén kezdődnek meg az Európai Parlament (EP) illetékes szakbizottságaiban, ezen fázisban nem számít szokatlannak egyes jelöltek vagy tárcák elutasítása, a testület végleges összetételét tükröző listáról pedig várhatólag októberben szavaz a képviselőtestület. Végül az EU-tagországok kormányait tömörítő tanács nevezi ki minősített többséggel a bizottságot.

Az ellenzék nem támogatja Rovana Plumb biztosi jelölését

FRISSÍTÉS: A kormány „nagyot kockáztat” azáltal, hogy Rovana Plumbot jelöli Románia részéről az Európai Bizottság (EB) biztosi tisztségére – jelentette ki hétfőn Raluca Turcan, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) első-alelnöke.

Turcan szerint „számos gyanú” merül fel azzal kapcsolatban, hogy Rovana Plumb teljesíti-e az EP-biztosi funkció betöltéséhez szükséges kritériumokat. Meglátása szerint semmit sem jelent az, hogy az EP megválasztott elnöke elfogadta a jelölést, mert ő nem utasítja vissza a tagállamok által javasolt személyeket, hanem hagyja, hogy rátermettségükről az Európai Parlament szakbizottságai döntsenek.

A Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) – Szabadság, Egység és Szolidaritás Párt (PLUS) koalíció szintén ellenzi Rovana Plumb biztosi kinevezését – derül ki egy hétfői közleményből. Úgy vélik: a kormány azt kockáztatja, hogy az Európai Parlament szakbizottságai elutasítják a román biztos kinevezését, és ezzel nevetségessé válik az ország. Az USR-PLUS szövetség felrója Plumbnak, hogy kiállt Dragnea mellett, hogy támogatta az igazságszolgáltatás elleni harcot és hogy a Belina-sziget ügyében is eljárás folyt ellene.

A „gyenge politikus” Rovana Plumb esetleges kinevezése EB-biztosnak azt bizonyítaná, hogy az erről folyó tárgyalásoknak „kizárólag politikai jellege volt” – állapította meg Eugen Tomac, a Népi Mozgalom Párt (PMP) elnöke, aki szerint a román jelölt egy „halvány személyiség”, aki miniszterként képtelen volt Európai Uniós alapok lehívására az ország számára.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?