Boris Johnson pártja elvesztette parlamenti többségét

Boris Johnson brit miniszterelnök szerint elképzelhetetlen a brit EU-tagság október 31-én esedékes megszűnésének (Brexit) további halasztása. A kormányzó brit Konzervatív Párt kedden elvesztette eddigi egyfős parlamenti többségét, miután egy képviselő távozott a frakcióból.

Johnson, aki kedd délután, a nyári szünet utáni első ülésnapon tájékoztatta a londoni alsóház képviselőit a hét vezető ipari hatalom (G7) legutóbbi csúcsértekezletéről, kijelentette: a találkozón is egyértelművé tette, hogy a brit kormány megállapodással szeretne távozni az Európai Unióból.Hozzátette ugyanakkor: a G7-csúcs résztvevőivel közölte azt is, hogy a London által szorgalmazott új Brexit-megállapodásban nem szerepelhet az a tartalékmegoldás – backstop –, amely az ír-északír határon hosszú évek óta nem létező fizikai ellenőrzés újbóli bevezetésének elkerülését célozza.

Johnson felszólalásával egy időben jelentették be, hogy Philip Lee egykori igazságügyi államtitkár kilépett a konzervatív frakcióból, és átült a Brexitet ellenző Liberális Demokratákhoz. A Konzervatív Párt így többség nélkül maradt az alsóházban.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?