Durvul a helyzet Hongkongban: a rendőrök verik a tüntetőket

A demokráciapárti tüntetők ezúttal illegálisan vonultak az utcákra, a kommunista Kínához hű hongkongi hatóságok ugyanis nem adott engedélyt a felvonulásra. Könnygázt, gumilövedéket és vízágyúkat vetett be a rendőrség a tüntetők ellen Hongkongban.

A rendőrség ez alkalommal a megszokottnál is keményebben lépett fel a tömeg ellen, vízágyúkkal, gumilövedékekkel és könnygázgránátokkal oszlatták a tüntetést. Azt próbálták megakadályozni, hogy a demonstrálók fontos épületek közelébe jussanak. Mégis a parlament, a kormányhivatal és a Kínai Népköztársaság Felszabadító Hadseregének helyi főhadiszállása előtt összetűzés alakult ki.

„Azért jöttünk ma ki tüntetni, hogy megmutassuk: a hongkongiaknak továbbra is joguk van a szabadsághoz, a tiltakozáshoz. Nem számít, mivel fenyegetnek minket, nem félünk. Kitartunk az utolsó pillanatig” – mondta a tüntetések egyik szervezője.

„Ez egy figyelmeztetés a lázadóknak. Remélem, hogy a letartóztatott felkelőket alaposan megbüntetik, mert megsértették a jogállamot, és zavarják a lakosok életét. Ez az élhető város egy nagy káosszá vált miattuk" – mondta a kínai kommunista párt egyik tisztviselője.

Kína a héten nagy létszámú csapatokat és páncélos hadosztályokat vezényelt a hongkongi határhoz. A tüntetők szerint a kommunista állam ezzel akarja megfélemlíteni a szabadságra vágyó hongkongiakat – írja az atv.hu.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?